2010. 11. 10.

Ha nehezebb elolvasni, könnyebb megtanulni?

A tudósok szerint a nehezebben olvasható betűtípusok elősegíthetik a tanulást. A Princeton Egyetemen elvégzett tanulmányokban 28 önkéntes vett részt, akik összesen 90 másodpercet kaptak arra, hogy memorizálják három különböző faj hét jellemzőjét. A kutatók ugyanis a biológia tanulást szerették volna továbbfejleszteni. A szakemberek természetesen figyeltek arra, hogy olyan fajokat válasszanak, amelyek nem szerepelnek az iskolai tananyagban, és amelyeket az alanyok nem ismertek. Az egyik csapat 16-os méretű, fekete színű, Arial betűtípussal nyomtatott listát kapott, míg a másik csapat tagjai ugyanezt a listát 12-es méretű, 75 százalékos szürkeárnyalatos Comic Sans, vagy ugyanilyen méretű és színű Bodoni MT betűtípussal nyomtatva kapták meg. Az alanyok a memorizálás után 15 percig egészen mást csináltak, majd a kutatók felmérték, mire emlékeznek még a tanultakból. Megállapították, hogy a kisebb és nehezebben olvasható betűtípussal nyomtatott listából tanulók 14 százalékkal több információt tudtak felidézni.
Forrás: irasmuvek.blog.hu

2010. 09. 04.

Többet a diszlexiáról

A diszlexiával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat gyűjtötték össze egy írásban a téma talán legfontosabb szakirodalmi olvasmányai alapján. Az okokról, az előfordulási gyakoriságról éppúgy szó esik, mint a tünetekről. A teljes anyag itt elolvasható:
http://logopedia.freeweb.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=12&Itemid=11

2009. 08. 05.

Cikkajánló: A diszlexiáról

Érdekes interjút olvashatnak dr. Csépe Valéria pszichológus, akadémikussal a diszlexiáról. 
A beszélgetésből az is kiderül, több-e manapság a diszlexiás, mint régebben.
Forrás IPM: 
http://209.85.129.132/search?q=cache:jWvS52kU71AJ:www.interpressmagazin.hu/index.php%3Fpage%3Dmagazin%26cid%3D187+"az+olvasás"&cd=9&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

2008. 11. 27.

Fiziológiai-pszichológiai vonatkozások

Az olvasó agy / Csépe Valéria. Akadémiai, Bp. 2006.

Kognitív fejlődés-neuropszichológia / Csépe Valéria. Gondolat, Bp. 2005.

Az olvasás pszichológiai alapjai / Tóth László. Pedellus, Debrecen, 2002.