„A kreatív tehetség nemcsak az egyéni élet, hanem

az egész társadalom, sőt az egész evolúció mozgatója is.”

Csíkszentmihályi Mihály

Beszámoló

a „TEHETSÉG – ZENE – OLVASÁS” című konferenciáról

Debrecen 2015. április 11.

A címben jelzett konferenciát a Magyar Olvasástársaság kezdeményezése nyomán az NKA támogatásával, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kara, valamint Humántudományi Doktori Iskolája, a városban működő Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola együttműködésével szerveztük. Tanácskozásunk a kutatás és a gyakorlat termékeny párbeszédét helyezte a középpontba. Ennek megfelelően a nyitó plenáris ülésen, a lélekemelő – Kodály gyűjtésének szerkesztett változataként felzendülő – énekszó után, főként elméleti jellegű előadások hangzottak el.


alt

 

Elsőként Balogh László(DE) professzor úr szólt a tehetséggondozás kiemelt pontjairól. Ezek egyszerű megnevezése, felsorolása helyett itt csupán a tehetség korai felismerésének jelentőségét kívánjuk hangsúlyozni. Majd Hámori József (SOTE) akadémikus a zene, kiemelten az ének és az olvasás mindkét agyféltekét egyszerre aktivizáló, mozgósító jelentőségét nyomatékosította. Bagdy Emőke (KGRE) professzor asszony egy, a 15-17 évesek korcsoportjára koncentráló kutatás legfontosabb tanulságaiból emelt ki néhány mozzanatot. Szavai nyomán legtöbbünk számára az eddigieknél is fontosabbá vált a szülői és pedagógusi felelősség semmi mással nem pótolható jelentősége, mind a tehetség felismerésében, mind a fejlesztés motivációs bázisának fenntartásában. Fülöp Márta (MTA, ELTE) professzor asszony előadása minden eddiginél világosabbá tette, hogy önmagában a tehetség megléte nem nyújthat garanciát az- átütő siker érvényesülésére. Hiszen a mindenkori teljesítmény előtti, alatti fokozott izgalmi állapot akár „debilizáló”, egyszerűbben szólva fenyegető, a tényleges kivitelezés minőségét jelentősen rontó hatású is lehet, míg a szerencsésebb inter- és intraperszonális konstellációk esetén éppen a szükségszerűen megnövekedett feszültség, a kivételes kihívás vezet a csúcsteljesítmények eléréséhez. Duffek Mihály (DE), zongoraművész, professzor úr a zenei tehetség felismerése és a definíció közötti feszültség tartalmáról értekezett. Végül P. Stébel Ildikó a város zenei múltjából fontos csomópontokat kiemelve, a Debreceni Zenede 1957 tavaszán lezajlott névválasztásának – Kodály Zoltán! – jelentőségéről szólt bővebben. 
A délután jelentős részét a négy párhuzamosan dolgozó szekcióban a jó, a kiemelten fontos gyakorlati (iskolai, könyvtári) példák bemutatásával, megvitatásával töltöttük. Vajon az óvodáskor, az alsó tagozat, a középiskola, valamint a pedagógusképzés szintjén hogyan zajlik a tehetség felismerése, a fejlesztés komplexitása, az alkalmazott módszerek sokfélesége, valamint az egyénre szabott, legjobb feladatok megtalálása, a kívánatos motivációs szint fenntartása? A csaknem 40 elhangzott előadás tanulságainak végső összegzésére itt semmiképpen nem vállalkozhatunk. Azonban egyrészt a záró plenáris alkalmával néhány, leginkább jelentősnek ítélt javaslat, ötlet, következtetés kiemelésére módot kaptak a szekciók vezetői, másrészt minden barátunkat, kollégánkat kifejezetten kértük, bátorítottuk eredményeik, módszereik mielőbbi, széleskörű publikálására. Kihagyhatatlan azonban a 115 fős konferencia két legátfogóbb tanulságának megismétlése.

1.)   Főként nem tantárgyakat oktatunk, hanem sokkal inkább gyerekeket, fiatalokat, személyiségeket nevelünk a magunk legjobb szaktudása, szeretete, valamint személyiségünk egészének mozgósítása révén.

2.)   Mind a zene, mind az olvasás szükségképpen a két agyféltekét egyszerre működésbe hozó, a személyiség egészét (racionalitás, érzelmek, intuíció, kreativitás, belső fantázia-képek készítése) mozgósító, felszabadító és fejlesztő hatású.Az NKA nagylelkű támogatását ismételten megköszönve, külön ki kell emelnünk, hogy ez alkalommal végre ismét módunkban volt néhány külhoni honfitársunkat (Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből) előadóként és/vagy hallgatóként vendégül látnunk. Szó szerint átélhettük, hogy nemzetünk megmaradása érdekében egyetlen gyermeket sem veszíthetünk el, hiszen valamiféle sajátos, egyéni tehetség minden gyermekben felfedezhető a hozzájuk szeretettel, fejlesztő, nevelő, növelő szándékkal közelítő felnőtt (szülő, pedagógus vagy könyvtáros) számára.
Konferenciánk teljes programja folyamatosan megismerhető, ellenőrizhető a Magyar Olvasástársaság honlapján.

Dr. Nagy Attila 
a konferencia fő szervezője, a Magyar Olvasástársaság tiszteletbeli elnöke      
  

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 209 vendég és 1 tag böngészi