Salgótarjánban 1949 áprilisában alakult meg a körzeti könyvtár, intézményünk jogelődje. Balassi Bálint nevének felvétele 1959-ben nem volt véletlenszerű, hiszen a költő rövid élete során a korabeli történelmi Nógrád megye számos településén élt. A kiadott Balassi kötetek, bibliográfiák, a Balassi műveltségi verseny, az emléktúrák mind azt bizonyítják, hogy a könyvtár igyekszik sokat tenni a költő kultuszának ápolásáért. Az intézmény már megjelenésében is közvetíti Balassi Bálint szellemét, hiszen a bejáratot Kõ Pál szobrász művész Balassi szobra díszíti.

Másik ékességünk Péterffy Gizella festõművész Balassi pannója, amely az emeleti szinten állítja meg az olvasót. A megyei könyvtár 1966-1988-ig a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Ház épületében működött, egyre szűkösebb körülmények között. Finta József építész tervei alapján elkezdődött az új megyei könyvtár terveinek megálmodása. 1988 június 6-án már átadták az 5410 m2 alapterületű "kultúrpalotát" igényes használóinak. Az új épület számos lehetőséget hozott a könyvtár, illetve az olvasók számára. A hagyományos könyvtári kereteken túl kutatószobák, kiállítótér, előadótermek, meseszoba várta a látogatókat. A könyvtár életében minőségi változást hozott a munkafolyamatok gépesítése, az információs adatbázisok, az Internet használata is. Az elmúlt években könyvtárunk szolgáltatásai kiszélesedtek és városunk egyik leglátogatottabb kulturális intézményévé vált.

2007-től intézményünkben kapott helyet a Nógrád Megyei Közművelődési Intézet. A közművelődési feladatok sokfélesége és sokszínűsége jól illeszkedett be könyvtári rendszerünkbe. Sikeres programjaink, nyertes pályázataink, a megyei és azon túlra is kitekintő rendezvényeink számos esetben hoztak érdemeket, elismeréseket intézményünknek. A folklór fesztivál és más kulturális rendezvények, a nemzetiségi hagyományok ápolását segítő módszertani munka, az amatőr művészeti mozgalom szakmai segítése, az országos felmenő rendszerű művészeti bemutatók folyamatos megrendezése, a képzőművészeti szabadegyetem, a kistérségi és közösségfejlesztő programok, a módszertani továbbképzések és szakmai napok, mind jeles példái annak, hogy a jövőben is meg kell őrizni a könyvtári és közművelődési együttműködés jelenlegi formáit.

Valljuk és hisszük, hogy valamennyi tájékoztató könyvtárosi feladatunk során az olvasói igények jelentik az elsődleges szempontot szakmai tevékenységünkben. Tesszük ezt a jövőben is úgy, hogy számolunk a lényegesen kisebb intézményi alapterülettel és a szűkebb olvasói övezettel. Mindezek mellett meg kívánjuk őrizni azokat a szolgáltatásokat, melyek a felnőttek, a potencionális tanulók, az idősebbek, a hátrányos helyzetűek igényeinek megfelelően működnek intézményünkben: (folyóirat olvasó, tanulási segédletek, európai uniós pont, könyvtárközi kölcsönzés, könyvtártudományi szakgyűjtemény, pedagógiai szakállomány, stb.). Úgy ítélem meg, könyvtárunknak, mint kultúraközvetítő intézménynek nagy szerepe lehet abban, hogy megyénkről pozitív kép alakulhasson ki határainkon belül és azon túl is. Intézményünk aktív részt kíván vállalni minden olyan kezdeményezésben, amely elősegítheti Nógrád megye értékeinek megismertetését és terjesztését. Könyvtárunk olyan lehetőségekkel rendelkezik a kulturális értékek felkutatásában, feltárásában és közvetítésében, amelyek komoly eredményeket hozhatnak szűkebb hazánknak. Ha Nógrád megye gazdag és sikeres, akkor könyvtárunk is az.

Molnár Éva
A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet
igazgatója


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Dr. Vraukóné Lukács Ilona, elnök
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2.

Tagfelvétel és tagmegújítás
Amennyiben a Magyar Olvasástársaság tagja kíván lenni vagy tagságát szeretné megújítani kérem regisztráljon vagy jelentkezzen be az online tagnyilvántartó rendszerbe!
Olvaso tars LOGO2 kicsi
olvassel logo

BANNER SZIG kicsi
 
KE

Vonalban

Oldalainkat 681 vendég és 0 tag böngészi