Magyar Olvasástársaság olyan szakmai egyesület, amelynek célja a magyar írásbeli kultúra színvonalának emelése, a modern európai írásbeliség követelményeinek megfelelő olvasás-, tájékozódás- és írásbeli közléstechnikák tudományos vizsgálata, a megállapítások elemzése, megismertetése és elterjesztése. Társaságunk tagjait gyakran felkérik, hogy vegyenek részt tudományos kutatásokban, szervezzenek továbbképzéseket, nyújtsanak szakmai segítséget helyi olvasókörök alapításához, fejtsék ki véleményüket szakmai kérdésekben. Az Olvasástársaságot gyakran keresi a média is, ha az olvasással kapcsolatban készítenek riportot, felmérést stb. Ezért összeállítottunk és közzéteszünk egy szakértői listát, hogy megkönnyítsük ezeknek a szakmai kapcsolatoknak a létrejöttét.
Név
Munkahely
Szakterület
Milyen, az olvasással kapcsolatos témakörben vállal előadást, médiában történő nyilatkozatot, szakértést stb.?
Telefon / Mobil / Fax
E-mail
Borosné Jakab Edit
Szent István
Gimnázium, Budapest
Tehetséggondozás, olvasás és fogalmazás-
tanítás, kreatív írás, iskolaújság, szövegalkotás,
magyar mint idegen nyelv; szövegértés, szövegfeldolgozás, szótárhasználat
Olvasás és fogalamzástanítás, szöveg-
feldolgozás a magyarban mint idegen nyelvben (szövegválasztás, szövegértés, kompetencia-fejlesztés)
Diszlexia, korai felismerés, prevenció, olvasás tanítási módszerek, a Lexi tankönyv-
család módszertana, hatása az inkluzív nevelésre, oktatásra
Munkahely: +36-1/203-1220
Lakás:
+36-1/375-8817
csabay.katalin@
chello.hu
Felvégi Emese
University of Houston –
Clear Lake
• Országos kompetencia mérés,
• Nemzetközi összehasonlító tanulói
teljesítménymérések (PIRLS, PISA),
• Olvasástanítás és -fejlesztés az Egyesült
Államokban,
• Kortárs amerikai gyermek és ifjúsági irodalom,
• Kollaboratív szövegalkotás,
• Metakogníció.
• Nemzetközi összehasonlító tanulói
teljesítménymérések (PIRLS, PISA),
• Olvasáskutatás az Egyesült Államokban
• Kortárs amerikai gyermek és ifjúsági
irodalom.
Telefon: +36-1/281 283 3642
felvegi@
uhcl.edu
Gereben Ferenc, dr.
Pázmány Péter
Katolikus Egyetem
BTK
Művelődés-, kisebbség- és vallásszociológia
Felnőtt népesség olvasási szokásai;
a Kárpát-medencei magyarság olvasáskultúrája;
a vallásosság és a művelődési szokások kapcsolata.
Telefon:
+36-1/316-5852
Fax:
+36-1/ 316-5852
gereben.
ferenc@
chello.hu
Gombos Péter
Kaposvári Egyetem
Pedagógiai Kar
7400 Kaposvár,
Guba S. u. 40.
•
gyermekirodalom (elsősorban kortárs),
• drámapedagógia az irodalomtanításban,
• kötelező olvasmányok (tanítása) az általános
iskolában.
• az olvasóvá nevelés kérdései,
• lehetséges kötelező olvasmányok,
• a kortárs gyermekirodalom jelentős
Győri János, dr.
publikációkon:
Gordon Győri János
Eötvös Loránd Tudomány-
egyetem Pedagógia és Pszichológiai Kara,
Interkulturális Pszichológiai
és Pedagógiai Központ;
egyetemi docens
Eötvös Loránd Tudomány-
egyetem
Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és
Gyakorló Gimnázium;
magyar szakos vezetőtanár,
munkaközösség-vezető
a pedagógia kulturális vetületei; összehasonlító pedagógia; a pedagógia nemzetközi tendenciái; kelet-ázsiai oktatásügy; pedagógiai innováció
és tudásmenedzsment; tehetséges gyerekek pedagógiája; kulturális pedagógiai szociál-
pszichológia; emigráns gyerekek akkulturációja
és iskolai szocializációja; a tanárképzés és
továbbképzés nemzetközi tendenciái;
az irodalomtanítás elmélete és gyakorlata
(10-18 éves tanulókra vonatkozóan)
általános és középiskolai irodalomtanítás és az olvasás kapcsolódási pontjai
az irodalomtanítás és az olvasásra
nevelés nemzetközi tendenciái HUNRA, IRA, IDEC, FELA – az olvasástársaság
hazai és az olvasástársaságok nemzetközi szervezetei és működése
Mobil:
+36-20/9939-979
janosgyori.
hunra@
gmail.com
Imre Angéla, dr.
ELTE BTK Fonetikai
Tanszék
1088 Budapest,
Múzeum körút 4/A.
szövegértés, az olvasás folyamata és elsajátítása
pszicholingvisztika
szövegértés, beszéd-
folyamatok zavarai és
az olvasás összefüggései
Mh. telefon
:
+36-1/485-5200/
5189
angelai@
freemail.hu
Kovács Marianna
Hamvas Béla Városi
Könyvtár
2440 Százhalombatta,
Szent István tér 5.
• A gyermekkönyvtárak szerepe az olvasóvá
nevelésben
• A népmese helye az irodalomban és
a könyvtárban
• A népmese taníthatósága, a hagyományos
mesemondás
• Mesemondás magyar és horvát nyelven.
1. Funkcionális illiteráció mérés, (pedagógus-
képzés, kompetenciafejlesztés)
2. Olvasási képességek fejlesztése (alsó tagozat)
3. Az irodalom mint az anyanyelvi nevelés eszköze
az óvodában
Funkcionális illiteráció
• Nemzetközi felnőtt-írásbeliség
vizsgálatok, összehasonlító vizsgálatok
• Nemzetközi tapasztalatok a funkcionális
illiteráció kezelésében és prevenció-
jában
• Kulcskompetencia? Alapkompetencia?
A funkcionális illiteráció mérési változatai
az Európai Unióban
—
gyongyi.
csendes@
gmail.com
Sándor Csilla Mária
Csodaceruza Szerkesztősége
gyermekirodalom
Gyermekek olvasási szokásai, gyerek-
könyvajánlat, olvasási mozgalmak itthon és külföldön, képeskönyvek, illusztrációk szerepe a kisgyermekek életében
Jelentésalkotás anyanyelvi és nem-anyanyelvi szövegek olvasása esetén- olvasási szokások.
—
todor.erika@ yahoo.com
Vraukóné Lukács Ilona, dr.
Móricz Zsigmond
Megyei és Városi
Könyvtár
4400 Nyíregyháza,
Szabadság tér 2.
• Kisebbségi - leginkább - cigány lakosok
könyvtári ellátása, olvasóvá nevelése
• Határon túli magyar iskolákkal, könyvtárakkal,
írókkal, irodalmi szakmai szervezetekkel való
kapcsolattartás
A család szerepe az olvasóvá nevelésben
A fent megjelölt két témában
Mh. telefon
:
+36-42/
598-888/160
+36-42/598-889
Mobil:
+36-30/5566-893
Fax:
+36-42/404-107