A fenti címmel nyílt meg január 22-én az Országos Idegennyelvű Könyvtárban Vraukóné Lukács Ilona fotókiállítása. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Városi és Megyei Könyvtár könyvtárosaként is tevékenykedő, a Magyar Kultúra Lovagja címmel kitüntetett művész az elmúlt években több, a kárpátaljai magyarság helyzetének javítását célzó akció résztvevője, illetve kezdeményezője volt, jelen képek többsége is Kárpátalján készült, a többi pedig Skóciában.
A szépiaeffektussal kezelt fotók témája szinte kizárólag a természet, melyet szokatlan, néhol megdöbbentő szemszögből tár elénk a fényképész. Ha itt-ott felbukkan is az ember, csak mint háttérszereplő, a felette álló harmonikus egész része jelenik meg. A fotókat a Norvégiában élő magyar költő, a Magyar Kultúra Lovagja, a kárpátaljai magyarságért szintén sokat tevő Kovács katáng Ferenc illusztrálta verseivel. Talán ez elsőre furcsán hangzik, de a kiállítást megtekintő látogató rögtön szembesül vele, hogy szöveg és kép viszonya itt nem olyan egyértelmű, mint általában. Ugyanis itt nem a szövegnek van szüksége vizuális mankóra: Kovács katáng Ferenc versei a képek mélységét, az általuk megjelenített végtelenséget, időtlenséget oldják szavakba, ha lehet még tökéletesebb harmóniát hozva létre. Aki megtekinti ezt a kiállítást, mindenképpen egy különleges élménnyel lesz gazdagabb, szívből ajánlom mindenkinek, aki akár csak egy kicsit is érdeklődik a fényképészet, és/vagy az irodalom iránt.
Ízelítőnek álljon itt az Aranyhíd c. kép, és a hozzá tartozó cím nélküli vers:
Az őselem ráncai felett
Edvard Munch vízre hulló
napkorongja; pántlika
végén pont, elmaszatolt
vörösmázas égi jel.
Zsolozsmázó sellősziluett
összekulcsolt kézzel
pillantása víz alatti
kusza álmok foglya.
Selyemszál hajában
csibetánckeringő
illatos napsugár.
Vágy és jóremény.
Helyszín: Országos Idegennyelvű Könyvtár, Budapest 1056, Molnár u. 11.
1949-ben született Nyíregyházán. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát. 1982 óta él Norvégiában. Az Oslói Egyetem Média és Kommunikációs Intézetének médiamérnöke. Oktatástechnológiával, inter-aktív multimédiával, filmezéssel foglalkozik. Fest, rajzol, kiállításai voltak Magyarországon, Bulgáriában, Norvégiában. Illusztrációi jelennek meg folyóiratokban, szépirodalmi kötetekben. Szerkesztő-helyettese az Ághegy és a Magyar Liget c. magyar nyelvű skandináv irodalmi folyóiratoknak. Író, műfordító.
Irodalmi és képzőművészeti kötetei: Ajánlott versek – versek (Pont Kiadó, Bp. 2009)
Északi ellenszélben – esszék (Nagyvilág Kiadó, Bp. 2008)
Soha ne kérj bocsánatot! – versek (Napkút, Bp. 2005)
Hazafelé – novellák (MZSMVK, Nyíregyháza, 2004)
innen-onnan – grafikák (Új Mandátum, Bp. 2003)
kÉpSZAK – grafikák (K&K Könyvek, Oslo 2002)
Körnégyszög – dráma magyar, angol és norvég nyelven (Professzorok Háza, Bp. 2000)
A napok maradéka – novellák (Új mandátum, Bp. 1998)
Nincs többé…– dráma (Színháztörténeti Intézet, Bp. 1997)
Olvasópróba előtt - „Ibsen: Jon Gabriel Borkman” - esszé (Színháztört. Int., Bp (1996)