JÓZSEF ATTILA MEGYEI KÖNYVTÁR 

Múlt – tanulj a tegnapból

A magyar közművelődési könyvtárügy első alaprendeletének értelmében 1952. augusztus 17-én a körzeti könyvtár és a Tatabányai Városi Könyvtár állományának összevonásával – a Népházban biztosított 250m2 alapterületen – létrejött a Komárom megyei könyvtár. Még ebben az évben, tekintettel a település sajátos adottságaira, 5 fiókkönyvtár is létesült. József Attila nevét 1955. április 11-én, a költő születésének 50. évfordulóján vette fel. Jelenlegi épületét 1964. szeptember 5-én adták át.

1965-ben a fiókkönyvtárak leváltak s újra létrejött a Tatabányai Városi Könyvtár.

A ’70-es években pezsgő klubélettel, bőséges kiadványterméssel, megerősödő hálózati, nemzetiségi és szakfelügyeleti munkával, mondhatni: virágkorát élte könyvtárunk.

1981-ben kétszintes tömörraktárral (300 m2) bővült az épület, mely hosszabb időre nyújtott megoldást a korábban gondokat okozó helyhiányra.

A rendszerváltást követően lassan, kis léptekkel, de beköszöntött a digitális kultúra s 1998-ban kísérleti jelleggel a gyermekkönyvtárban elindult a számítógépes kölcsönzés. Az állomány feldolgozása a TextLib integrált könyvtári rendszerrel történt – a teljesség igényével. 2003 nyarától pedig a felnőtt könyvtárban is bevezetésre került e korszerű kölcsönzési rendszer.



Jelen – élj a mának

A kor követelményeinek megfelelni, a színvonalat folyamatosan emelni nagy kihívást jelent, hiszen az – egyébként is korszerűtlen - épületet „kinőttük” s a szűkös anyagi forrásainkat beosztani is nehézségeket jelent. De beszéljünk ennek csupán a pozitív hozadékairól: ilyenkor bújik elő a kreativitás és a szokottnál is jobban előtérbe helyeződik a szakmai tudás; s az akarat, hogy a körülmények ne szabhassanak gátat a színvonalas munkának. S ennek vannak kézzel fogható eredményei. Irodalmi s egyéb témájú rendezvényeink nagy érdeklődésre tartanak számot. Meghívott vendégeink közül néhány: Melocco Miklós, Csoóri Sándor, Grosics Gyula, Berecz András, Vizi E. Szilveszter, Romsics Ignác. Népszerű az ún. „Félfal galéria”: irodalmi estjeink alkalmával rendszeresen új tárlat nyílik, tematikusan kapcsolódva a témához vagy a meghívott vendéghez. Mostanra galériánk elérte, hogy az alkotók számára is presztízs a tárlat lehetősége.

Gyermekkönyvtárunk a rendszeres könyvtári órákon kívül (ahol szép számmal jelennek meg iskolai osztályok, csoportok) nagy hangsúlyt fektet a hátrányos helyzetben lévők felkarolására: roma kisiskolások, testi- és értelmi fogyatékos gyerekek számára foglalkozás-sorozatokat tartunk, részben „a magunk erejéből”, részben meghívott vendégekkel. Ezek között igen nagy sikert aratott Levente Péter sérült gyermekek számára tartott előadása.

Hisszük, hogy munkánk, mely messze túlmutat azon a képen, mely általában él a könyvtárhasználók és (nemhasználók) tudatában, eléri, „hogy látva lássanak”; s ezzel nem csak az új, lehetséges könyvtárhasználókat érjük el, hanem a meglévőkkel is sikerül felfedeztetni a könyvtár sokoldalúságát.

A szakma számára az egyik legjelentősebb vállalkozásunk az immár 10. alkalommal megrendezésre kerülő ODR konferencia, melyre az ország minden részéből szép számmal érkeznek kollégák, sőt a határon túli könyvtárosok is rendszeres résztvevők.

A megyében, s szűkebben a Tatabányai Kistérségben szakmai koordinátori feladatokat látunk el; a megye több településén élő német és szlovák nemzetiségű lakosokat segítjük, hogy anyanyelvükön is hozzájuthassanak a szak- és szépirodalomhoz.

Jövő – reménykedj a holnapban

Tervekben nincs hiány: a meglévőt jobbítani, az igényeknek elébe menni, a színvonalat emelni. Kialakítás alatt áll új, használóközpontú, interaktív honlapunk. Szeretnénk minősített könyvtárrá válni, s ez reményeink szerint már a közeljövőben megvalósul. Hosszabb távú izgalmas, megvalósítandó szakmai feladat a könyvtáregyesítés (megyei, városi, egyetemi). Az elmúlt években a Városi Könyvtárat illetően történtek lépések ez ügyben, mind önkormányzati, mind szakmai oldalról.

A fiókban pedig készen várakozik az új könyvtár terve is, bízunk benne, hogy belátható időn belül megvalósul.

Világi Orsolya

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 363 vendég és 1 tag böngészi