Lackfi JánosÜnnepi közgyűlésen választott új elnököt a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) november elején.

A 25. születésnapját ünneplő HUNRA székhelyére, a Budavári Palotába (az Országos Széchényi Könyvtárba) hívta össze tagságát.

A negyedszázados jubileum kapcsán először Lackfi János író-költő előadását hallhatták az érdeklődők – szokás szerint sok humorral és versekkel „fűszerezve” –, majd dr. Szabó Ildikó beszélt az elmúlt évtized európai és magyarországi szövegértés-fejlesztő projektjeiről, programjairól.

Ezután bemutatkoztak a lejárt mandátumú tisztségviselők lehetséges utódai, s megkezdődött a voksolás. Végül egyhangú szavazás után a Társaság új elnöke dr. Vraukóné Lukács Ilona lett, aki eddig tanácstagként szolgálta az egyesületet. Alelnök az eddigi vezető, dr. Gombos Péter lett, új vezetőségi tagnak pedig dr. Béres Juditot, dr. Dobszay Ambrust, Hevérné Kanyó Andreát és dr. Juhász Valériát választották meg.

›› GALÉRIA