Gyermekkönyvtárunk ”Tündérolvasók” elnevezésű szövegértési versenye már több, mint tíz éves múltra tekintett vissza, amikor addigi jellegével (egyéni, városi szint) szakítva, 2011-től kiterjesztettük az Észak-alföldi régióra, lehetőséget biztosítva Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye felsős diákjainak a részvételre. A nagy érdeklődésre való tekintettel 2015 szeptemberétől még ennél is szélesebb körben hirdethettük meg versenyünket, azaz az egész Északkelet-magyarországi régiót megcélozva Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is vártuk a lelkes tündérolvasóinkat. 

Célunk a gyermekek olvasóvá nevelése, a szövegértési és olvasási készségük fejlesztése mellett a mai magyar gyermekirodalmi alkotások megismertetése, valamint az élményközpontú irodalom közvetítése volt a szerzőkkel történő személyes találkozás lehetősége révén. Munkaformáját tekintve csoportmunkában (2-3 fő/csapat) megvalósuló versenyünkre azáltalános iskolák felső tagozatos tanulói, illetve más iskolatípus ennek megfelelő korosztályavállalkozhatott.

Turbuly Lilla írónő és a versenyzők

Turbuly Lilla írónő és a versenyzők

 

Az előző évek gyakorlatát folytatva versenyünk két levelezősfordulóból és egy szóbeli döntőbőlállt idén is. Fordulónként előbb egy (Turbuly Lilla Kosársuli), majd két (Böszörményi Gyula Lúzer Rádió, Budapest! A Béla-irtó hadművelet, Turbuly Lilla Viszlát, Kosársuli!) kortárs, magyar irodalmi mű elolvasása és játékos feldolgozása várt a jelentkezőkre. Mind a feladatlapok, mind pedig a legtöbb pontott összegyűjtött tíz csapat (AnDorLi, "N"agymenők-Balmazújváros, Karácsony lámpásai, Kiválasztottak, Szuper hármas-Debrecen, Kis kurucok, Olvasómesterek-Szolnok, Tesók-Hajdúszoboszló, Orchidea királylányok-Püspökladány, Zseni Palánták-Kaba) részvételével megrendezett szóbeli döntő feladatait (mini maradj talpon!, totó, keresztrejtvény, igaz-hamis, ki vagyok én stb.) úgy igyekeztünk összeállítani, hogy egyrészt nehézségi fokukat tekintve megfeleljenek az adott korosztály képességeinek, másrészt játékosságukkal élménnyé tegyék az adott mű befogadását és feldolgozását.

 

A tizenhat város huszonnégy oktatási intézményéből induló 42 csapat (115 tanuló 24 felkészítő pedagógus) legjobbjai 2017. március 24-én egy jutalomjátékkal zárták versenyévadunkat. Teljesítményüket ajándékkönyvvel jutalmaztuk (a Cartaphilus és a Móra kiadó, valamint Berg Judit, Nyulász Péter és Balázs Ágnes szerzői ajándékaival kiegészítve), melyeket a három fős zsűri elnöki tisztét betöltő Turbuly Lilla íróvendégtől valamint Dr. Vraukóné Lukács Ilonától, a Magyar Olvasástársaság elnökétől vehették át. 

A beszámolót Mészáros Eszter készítette.

A szövegértési versenyről készült videó itt tekinthető meg: videó

You have no rights to post comments

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 457 vendég és 2 tag böngészi