2019. január 26-án, az Országos Széchényi Könyvtárban került sor a Magyar Olvasástársaság megismételt tisztújító közgyűlésére, amely a korábban közzétett napirendi pontok szerint zajlott. A jelenlévők először megtekintették az előző elnök, Dr. Vraukóné Lukács Ilona szakmai beszámolóját, ami előzetesen a honlapon is olvasható volt. Mind a szakmai beszámolót, mind a 2018-as év pénzügyi beszámolóját a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

A január 12-én leköszönő korábbi elnök, Dr. Vraukóné Lukács Ilona helyett új elnököt kellett választani, ezért a tisztújítást megelőzően a jelölőbizottság nevében Dr. Kádárné Dr. Fülöp Judit számolt be a bizottság munkájáról, a jelölés feltételeiről, majd bemutatta Dr. Szabó Ildikó elnökjelöltet és Dr. Gombos Péter alelnökjelöltet, akik maguk is beszéltek munkásságukról, a Magyar Olvasástársaság Tanácsában eddig végzett tevékenységükről. Pályaképük, írásos bemutatkozásuk a HUNRA honlapján látható. A jelölteket a közgyűlés egyhangúlag megszavazta. A tanácstagjelöltek pályaképe szintén olvasható a Magyar Olvasástársaság oldalán, de személyes bemutatkozásra is sor került.

A titkos szavazás alapján az alábbi jelöltek lettek a Magyar Olvasástársaság Tanácsának tagjai: Borosné Jakab Edit, Dr. Győri János, Kovács Mariann, Kucska Zsuzsa, Dr. Pompor Zoltán, Dr. Szinger Veronika, Werner Ákos.
Póttagok: Bajnok Tamara, Dr. Béres Judit, Félixné Oravecz Márta, Hevérné Kanyó Andrea.

Gratulálunk a megválasztott elnöknek, alelnöknek és tanácstagoknak, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

You have no rights to post comments

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 269 vendég és 1 tag böngészi