Tisztelt Pedagógusok, Könyvtárosok, Tisztelt Kollégák!

A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központtal, a Berzsenyi Dániel Könyvtárral, a SEK Egyetemi Könyvtárával, a Könyvtárostanárok Egyesületével összefogva „Az olvasás össztantárgyi feladat" címmel 2011. május 13-14-én országos szakmai konferenciát szervez Szombathelyen.

A közhiedelemben (de még a pedagógusok körében is) elterjedt nézet, hogy az olvasás fejlesztése szinte kizárólag a szépirodalmi művek olvasását, olvastatását jelenti. Valójában az olvasásfejlesztés ennél jóval tágabb tevékenységi kört ölel fel. A különféle szaktárgyakban kiadott olvasási feladatok elvégeztetésével a szövegértés legalább olyan hatékonyan fejleszthető, mint a magyarórán. Az olvasásfejlesztés tehát a tantestület egészének felelőssége! A pedagógusok, a pedagógusképző intézmények oktatói és a könyvtárosok széles körei számára szeretnénk jó példák sorával bizonyítani, hogy az olvasási készségek fejlesztése korántsem csak a tanítók vagy a magyartanárok felelőssége.

Jelentkezés előadók számára

Szakmai programunkra főként gyakorló pedagógusok és könyvtárosok jó gyakorlatának, kísérleteinek bemutatását várjuk. Az említett fő témán belül az alábbi témakörökben lehet előadással, szekciószervezési javaslattal jelentkezni:

1.      A NAT, a kormányrendeletek, tantervek szövegértéssel kapcsolatos irányelvei

2.      Olvasásfejlesztés és tehetséggondozás

3.      Olvasásfejlesztés, szakszöveg olvasása – a szakórákon

4.      A könyvtár szerepe az olvasásfejlesztésben (kézikönyvek, monográfiák, hetilapok, folyóiratok, internet)

5.      Mérések, teszteljárások, kutatásmódszertan

6.      Sikeres fejlesztési módszerek az iskolán kívül

7.      Olvasásfejlesztés és szakképzés

A jelentkezés feltétele a téma, az előadás vagy műhelymunka címe, max. fél oldalas (900 karakteres) összefoglaló leírása. A jelentkezések beérkezésének határideje: 2011. február 10., a jelentkezéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várjuk.

További információk honlapunk Konferenciák menüpontjában olvashatók!

You have no rights to post comments

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 138 vendég és 1 tag böngészi