2012. 10. 06.

Újabb recenzió a HUNRA-kötetről

A 2011 májusában rendezett konferenciánk kötetéről („Az olvasás össztantárgyi feladat”) újabb recenzió jelent meg, ezúttal a Könyv, könyvtár, könyvtáros 2012 szeptemberi számában. A szerző Barátné Hajdú Ágnes a Szegedi Tudományegyetemről.

>>
  Recenzió letöltése Pdf formátumban  <<

2012. 10. 04.

Csökken az olvasási kedv az Egyesült Királyságban

Néhány napja hozták nyilvánosságra annak az Egyesült Királyságban készült felmérésnek az eredményét, melynek keretében gyerekeket és fiatalokat kérdeztek meg olvasási szokásaikról. Az összegzés nem lehetett pozitív, különösen a korábbi évekkel összevetve.
Néhány érdekesebb adat: 
– Míg 2005-ben a gyerekek 77%-a olvasott újságokat, 2011-ben ez mindössze 57%-ukra igaz.
– Érdekes ugyanakkor, hogy a papír alapú „hordozókat” még mindig többen (72,9%) választják, mint a számítógépen (55,9%) vagy a mobilon (20,4%) olvasást.
– A megkérdezettek 10%-a válaszolta azt, hogy egyáltalán nem szeret olvasni, 50% azonban nagyon szívesen kapcsolódik ki így.
– Közel 8%-kal csökkent az aránya az iskolán kívül is napi rendszerességgel olvasóknak. (2005: 38,1%; 2011: 30,8%)
– Az olvasás presztízse még mindig jó, a megkérdezettek 76,4%-a jövőjük szempontjából kulcsfontosság az olvasás.
És végül egy következtetés: azok között a diákok között, akik rendszeresen olvastak az iskolán kívül is, 13-szor többen (!) teljesítettek az elvárt szint fölött. 
(A felmérést Christina Clark, a National Literacy Trust munkatársa készítette.)
A teljes jelentés itt olvasható:
http://www.literacytrust.org.uk/assets/0001/4543/Young_people_s_reading_FINAL_REPORT.pdf



2015. 04. 20.

Hogy állunk az e-könyvekkel?

Érdekes felmérést idéz a könyvkonnektor blog a BWMBooks könyvmenedzsment és tanácsadó cég oldaláról.

Az USA, az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália területén végzett kutatás elsősorban az e-könyvek használatát vizsgálja. Az eredményekből megtudhatjuk a használt eszközök (e-olvasók, tabletek, okostelefonok, laptopok) használati arányát, vélt előnyeit, s persze érdekes összehasonlítani a négy ország statisztikai eredményeit is. Egy kiemelt érdekes adat: az Egyesült Államokban már csak egy százalékkal van az e-olvasók előtt a laptopok működtetése e-könyvek olvasása céljából (42, illetve 41%).

A további adatok itt elolvashatók: http://konyvkonnektor.hu/?p=2334

2012. 08. 10.

Mesemondók országos találkozója Kaposváron

„Gondoltad, volna, hogy így megdolgoztat minket ez a Benedek Elek?” – kérdezte Berecz András Agócs Gergelytől három évvel ezelőtt, szeptember 30-án.
2005 óta, amióta megünnepeljük A népmese napját, minden „mesélő ember” külön év-szaknak tartja ezt az időszakot.
Az idén, 2012-ben nyolcadik alkalommal rendezi meg a Magyar Olvasástársaság A népmese napját. 
A Magyar Olvasástársaság az olvasáson túl fontosnak tartja a szóbeli kultúra színvonalának emelését is, és a népmesével foglalkozó szakmaközi tevékenységek összefogása is célunk.
A népmese-konferenciák célja a népmesével foglalkozó intézmények és magánemberek fórumának létrehozása azzal a céllal, hogy egymást tiszteletben tartva megismerjük, meghallgassuk egymást. Mindannyian azért dolgozunk, hogy a magyar mesekincs közkinccsé váljon, beépüljön mindennapjainkba.
2012-ben a konferenciával párhuzamosan, kerül sor a népmesemondók első országos találkozójára.
 
I. Országos népmesemondó-találkozó – Kaposvár 2012. szeptember 29. 
Szervező: Kovács Marianna
A találkozó célja: mesemondók találkozása, abban a reményben, hogy egymás támogatói, segítői lehetünk.
Ebben az évben kaptuk azt a szomorú hírt, hogy, PÁPAI ISTVÁNNÉ PÁHI EMMA karcsai mesemondó asszony, a Népművészet Mestere, életének 80. évében, 2012. január 3-án eltávozott közülünk. 
Sok ifjabb mesemondó soha nem találkozatott vele, és csak magunkat hibáztathatjuk, ha mesterinktől úgy kell búcsúznunk, hogy nem teremtettünk arra alkalmat, hogy fiataljaink tanuljanak Tőlük.
 

2012. 06. 15.

Olvasós villámcsődület Kaposváron

Alighanem először fordult elő a somogyi megyeszékhelyen, hogy a Kossuth téren közel 500 gyerek egy meseregény miatt gyűlt össze.

Az idei könyvhét nyitónapján megtörtént ez is. A lelkes diákok a Magyar Olvasástársaság, a Csiky Gergely Színház és a Megyei és Városi Könyvtár hívására jöttek el, hogy Aranypofácska történetét megosszák egymással. A mesélést a könyv szerzője, Fésűs Éva kezdte el, őt Rátóti Zoltán, a színház igazgatója követte, aztán nagyjából 60 gyerek osztotta fel a fejezeteket egymás között. Közben a többiek sem unatkoztak, mire társaik befejezték az Aranypofácska felolvasását, elkészült nagyjából 20 rajz is a történethez. 
Itt persze nem értek véget a programok, a hivatalos megnyitó után önkéntesek hoztak létre olvasó-pontokat a város különböző részein (még helyijáratokon is!), és a 100 éve született Örkény István egyperceseivel szórakoztatták az arra járókat, utazókat.

   
   

Részletes beszámolók, videók is megtekinthetők az alábbi linkeken:
http://www.kaposvarmost.hu/videok/kaposvar-nettv/2012/06/07/villamcsodulet-fesus-eva-nenivel_2039.html
http://kaposvarhirado.hu/szines/mesevel-indult-a-konyv-unnepe-kaposvaron
http://www.sonline.hu/somogy/kultura/formabontas-a-foteren-es-egy-megallo-orkennyel-a-8-ason-446256

2012. 04. 19.

Új könyv az olvasásfejlesztésről a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A 2011-es év egyik legfontosabb eseménye volt számunkra szombathelyi konferenciánk, melyet az „Az olvasás össztantárgyi feladat” címmel hirdettünk meg. A nagy érdeklődéssel kísért eseményről szép kiállítású tanulmánykötet is megjelent, amely most már a MEK-en is olvasható:
http://mek.oszk.hu/10600/10605/
Reméljük, a könyvtáros- vagy épp pedagógusképzésben résztvevők éppúgy haszonnal olvassák majd, mint a gyakorló tanítók, tanárok – vagy épp a laikusok.

2012. 04. 11.

Versünnep az egész országban

Nemcsak József Attila születésnapjára emlékezünk ma. Ahogy 1964 óta minden évben, idén is április 11-én ünnepeljük a költészet napját. Hogy hol milyen programokat szerveztek ennek kapcsán, arról itt olvashatnak bővebben:
http://7ora7.hu/hirek/a-vers-unnepe-orszagszerte  

2012. 04. 03.

Az év gyerekkönyvei

Idén kivételesen nem a Könyvfesztiválon, hanem már április 2-án átadták Az Év Gyermekkönyve-díjakat.
A 2011-es év legjobb gyerekkönyvei:
Nyulász Péter: Helka,
Lakatos István: Dobozváros,
a legjobb illisztráció Szántói Krisztiáné (Dóka Péter – Komjáthy István: Betyárvilág),
a legjobb fordítás Győri Hannáé (Beate Teresa Hanika: Soha senkinek),
a legjobb ismeretterjesztő könyv díját a Fekete-fehér – Két egér kalandjai könyv szerzői, Entz Zsarolta, Fekete-Horváth Erika, Jánosi-Halász Rita és Mészáros János vehették át, a kiadványt Kun Fruzsina illusztrálta.
A díjakat Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár adta át.
A díjátadóról részletes fényképes beszámoló olvasható a prae.hu oldalán:
http://prae.hu/prae/articles.php?aid=4811&cat= 
A laudációk elolvashatók az IBBY honlapján:
http://www.ibby.hu/dijazott.html


2012. 03. 24.

A nem fikciós irodalom jobban tanít olvasni

New Yorkban 3 éve tartó vizsgálat végén vonták le a következtetést: azoknak a másodikos gyerekeknek jobb a szövegértése, társadalom- és természettudományi ismeretei, akik a Core Knowledge program szerint tanultak. E programban nagyobb az ismeretterjesztő szövegek aránya. Az oktatási szakemberek mindemellett nem mondják, hogy a korábban megszokott 'balanced literacy' rendszer (az írás és az olvasás együttes tanítása) elvetendő lenne. Ennek jellegzetessége, hogy a gyerekek hangsúlyosan a nekik tetsző irodalmakat olvassák (ez alapvető feltétel az olvasással kapcsolatos motiváció megteremtésében). A projektben részt vevő oktatók és vezetők 72%-a volt nagyon elégedett, vagy többnyire elégedettek a tantervvel. (ref.: MG) 
Forrás: New York Times, 2012. március 21.

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 387 vendég és 2 tag böngészi