2011. március 12-13-án kerül sor a Holnemvolt Fesztiválra, Magyarország első nemzetközi mesemondó fesztiváljára az Evangélikus Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet székhelyén. A közönség többek között magyar, székely, észak-európai, kreol, cajun és osztrák meséket ismerhet meg a kétnapos rendezvényen, kreatív tolmácsolással.

Az esemény elsősorban a felnőtt korosztálynak szól, célja, hogy más kultúrák mesemondó hagyományait és a kortárs "storytelling" műfaj jeles képviselőit megismertesse a magyar közönséggel.

Az utóbbi évtizedben a világ számos országában éledt újjá a mesemondás műfaja. Magyarországon a mozgalom még gyerekcipőben jár, a külföldi mesemondókkal való találkozás új ötletekkel, új lendülettel, és - természetesen - új történetekkel ajándékozza majd meg a hazai közönséget. A szervezők célja, hogy a Holnemvolt Fesztivállal hagyományt, önálló legendát teremtsenek, és elérjék, hogy Magyarország is felkerülhessen a nemzetközi mesemondás színes, és rohamosan bővülő palettájára.


A storytelling sokkal többet jelent egyszerű mesemondásnál. Ez egy színes, különleges nemzetközi műfaj, amely nem csak a tündérmeséket és népmeséket foglalja magába; egy storyteller elmesél és színpadra visz bármit, ami történet, ami elmondható.

A Holnemvolt Fesztiválra a storytelling műfaj világhírű képviselői hozzák el ősi és modern történeteiket. A norvégiai Tone Bolstad Fløde feledésbe merült észak-európai mítoszokat, népmeséket vegyít saját történeteivel, az egyesült államokbeli Angela Davis egzotikus afrikai-amerikai, cajun, kreol és más távoli kultúrákból származó meséivel és legendáival varázsolja el a közönséget.

Brigit Lehner osztrák mesemondó énekkel és citerával kíséri előadásait, Csernik Szende lábbábos Székelyföld kevésbé ismert meséit, legendáit dolgozza fel, Zalka Csenge Virág pedig a világ számos kultúrájának meséi mellett saját történeteit is megosztja a hallgatókkal.

A fellépők vállalták, hogy a magyar mesemondó mozgalom támogatásaként ingyen tartják meg az előadásokat.

A fesztivál hét nyelven zajlik majd, minden előadást kreatív tolmácsolás tesz majd élvezhetővé a csak magyarul értő hallgatók számára is. A rendezvényt a szervezők 14 évesnél idősebb hallgatóknak ajánlják, a mesék nem gyerekeknek szólnak. Természetesen gyerekek is részt vehetnek a fesztiválon, kivéve a szombat esti programon, ahol a mesemondók kísértethistóriákat adnak elő.

A fesztivál kísérőprogramja egy kiállítás lesz, amelyen Grünfelder Judit és Szilágyi Csilla üvegtervezők, valamint Karai Györgyi és Lublóy Zoltán porcelántervezők mutatják be narratív témájú alkotásaikat.

A Holnemvolt Fesztivál honlapja:
http://www.holnemvoltfesztival.com/
nepszava.hu
Megjelent: Népszava.hu, 2011. február 10., 14:49 (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=393138#null)