Tündérolvasók elnevezésű szövegértő versenyünket 2017 októberében hetedik alkalommal hirdettük meg, immár országos szinten, az általános iskolák felső tagozatos tanulói, illetve más iskolatípus ennek megfelelő korosztálya számára. Ettől az évtől a Magyar Olvasástársaság (Hunra) fővédnöksége alatt indítottuk versenyünket, mely két levelezős és egy szóbeli fordulóból állt.

(A fotón: Kertész Erzsi dedikál)

1. forduló 2017. november 20 - 2018. január 12.

Olvasmány: Kertész Erzsi Pathera 1. A hógömb fogságában
Fodor Veronika Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről

2. forduló 2018. január 15 - 2018. március 09. (postára adási határidő!)

Olvasmány: Kertész Erzsi Pathera 2. A küldetés
Louis Sachar Bradley, az osztály réme
Szóbeli döntő: 2018. március 23. Íróvendég: Kertész Erzsi

Célunk továbbra is a gyermekek olvasóvá nevelése, a szövegértési és olvasási készségük fejlesztése, valamint az adott olvasmányok írójával történő személyes találkozás lehetőségének biztosításával a mai magyar gyermekirodalom alkotásainak élményközpontú megismertetése volt, mely az elért eredmények tükrében bíztatónak mondható.

Munkaformáját tekintve 2-3 fős csapatok jelentkezését vártuk.

Szép számban érkeztek nevezések: 153 csapat gondolta úgy, hogy elindul ezen a megmérettetésen.

A szóbeli döntőbe az a tíz csapat jutott be, akik a legtöbb pontot gyűjtötték a két levelezős forduló során: A Sajó szirénei Szirmabesenyőről, Agyrém kisasszonyok Balmazújvárosról, Akik nem kreatívak Debrecenből, Bárdosék Nagyatádról, Kettő + egy Hajdúszoboszlóról, Nyerő Trió Kabáról, Okos-Tokos Hajdúböszörményből, Olvasó commandó Székesfehérvárról, Olvasómesterek Szolnok/Szandaszőlősi Ált. Iskolából, Rákóczi lányai Szolnok/ II. Rákóczi F. Ált .Iskolából.

A játékos feladatokkal tarkított szóbeli döntőn háromtagú zsűri értékelte a csapatok teljesítményét. Zsűri tagjai: Kertész Erzsi íróvendégünk, Dr. Vraukóné Lukács Ilona a Magyar Olvasástársaság elnöke, Megyaszai Szilvia helytörténeti könyvtáros. A kialakult végső sorrend az előző évekhez hasonlóan ismét szoros pontszámokban tükröződött:

I. helyezett lett a Rákóczi lányai csapat, Szolnok/ II. Rákóczi F. Ált Iskolából: Hegedűs Tímea, Jánosi Virág, Kota Lídia. Felkészítő pedagógus: Lengyel Lászlóné

Megosztott II. helyezett lett az Agyrém kisasszonyok csapata Balmazújvárosról: Balogh Aliz, Horváth Evelin Tünde. Felkészítő pedagógus: Kató Lászlóné és az Okos-Tokos csapat Hajdúböszörményből: Gajdán Dorina, Szabadi Levente, Tóth Marcell. Felkészítő pedagógus: Dombiné Szegedi Erika

III. helyezett lett az Olvasómesterek csapata Szolnok/Szandaszőlősi Ált. Iskolából: Bányi Flóra, Munkácsy Luca, Vékony Dorka. Felkészítő pedagógus: Katona Zsuza

Versenyünk lezárásaként mini író-olvasó találkozóra került sor, melynek keretében kérdéseket tehettek fel a gyerekek az írónőnek, továbbá dedikálásra és közös fotózásra is lehetőség nyílt.

A szóbeli döntőbe jutott tíz csapaton felül még további 44 eredményesen szereplő csapatot díjaztunk értékes könyvjutalmakkal, melyeket postai úton juttattunk el számukra.

Minden kedves Tündérolvasónknak és felkészítő pedagógusaiknak, szüleiknek köszönjük a kitartó, sikeres szereplést, valamint köszönöm kollégáimnak segítő munkájukat, mellyel közreműködtek e nap sikeréhez.

Andrási Istvánné Tünde
könyvtáros

Agyrém kisasszonyok csapat: Balogh Aliz és Horváth Evelin Tünde

 

Okos-Tokos csapat: Gajdán Dorina, Szabadi Levente, Tóth Marcell

 

Olvasómesterek csapat: Bányi Flóra, Munkácsy Luca, Vékony Dorka

 

Rákóczi lányai csapat: Hegedűs Tímea, Jánosi Virág, Kota Lídia

You have no rights to post comments

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 291 vendég és 0 tag böngészi