2010. 09. 06.

Beszélgetés az olvasás magyarországi helyzetéről

 Az olvasás magyarországi helyzetéről beszélgetnek könyvtárvezetők, tudósok és a könyves egyesülés igazgatója szeptember 8-án, szerdán, délután 5 órakor a PIM-ben. Szó esik majd a magyarországi olvasókörökről, a könyvtárak feladatáról megváltozott világunkban, a betűgazdag környezet megteremtésének lehetőségeiről, az iskolázottság szerepének devalválódásáról, a Magyarországi Olvasási Közalapítvány létrehozásának esélyeiről, és egészen biztosan a „könyvtári bűnbocsánatról” is…

SZERETETTEL VÁRJUK HONLAPUNK OLVASÓIT

A Magyar Könyvbarát Közhasznú Alapítvány és a Könyvhét szerkesztősége szeretettel hívja és várja
az olvasás magyarországi helyzetét körüljáró beszélgetésre
és a Könyvhét szeptemberi számának bemutatójára

Beszélgetés az olvasás magyarországi helyzetéről


Beszélgetnek:
Dr. Nemes Erzsébet, az Olvasókörök Szövetsége elnöke
Dr. Fodor Péter, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke
Dr. Győri János, a Magyar Olvasástársaság elnöke
Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója
Dr. Gereben Ferenc, művelődésszociológus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem

moderátor
Kőrössi P. József

Könyvhét LapNap
2010. szeptember 8., szerda, 17 óra
Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-terme
(Budapest V., Károlyi Mihály utca 16.)

A MASZRE és a Magyar Könyvbarát Közhasznú Alapítvány támogatásával

Megjelent: Könyvhét.hu, 2010-09-01 (http://www.konyv7.hu/index.php?akt_menu=224&hir_reszlet=922)

2010. 09. 04.

Újra Olvassunk együtt!

A hírességeket is megmozgató programsorozat szeptemberben megint elindul, most elsőként az ARC kiállításon hallatták hangjukat a szervezők. A részletekről itt olvashatnak:
http://www.hirado.hu/Hirek/2010/09/01/11/Ismet_beindul_az_Olvassunk_egyutt_programsorozat_.aspx 

2010. 08. 20.

A felnőttek negyede nem tud olvasni...

Az ALL Survey hazai felmérése ismét megerősítette a korábbi adatokat: alapvető fontosságú készségek hiányoznak a felnőtt lakosság jelentős részénél. Részletek a Világgazdaság honlapján. http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/a-magyar-felnottek-negyedenek-gondot-jelent-az-olvasas-324648

2010. 08. 20.

Kanizsán így csinálják – az olvasás órája

A Halis István Városi Könyvtár dolgozói Nagykanizsán – más bibliotékákhoz hasonlóan – különböző trükkökkel próbálják megnyerni az olvasásnak a környezetükben élőket. Ilyen például „az olvasás órája” nevű kezdeményezés. A részletekről itt olvashatnak: http://www.szuperhir.hu/viewcontent/kultura/20100615az-olvasas-orai.html

2010. 08. 20.

Már megint a skandinávok...

Ha az olvasáskultúra kapcsán mintákat, jó példákat  keresünk, kikerülhetetlenek Észak-Európa országai. A „skandináv modell”  már-már unalomig ismételt formula a szakemberek szájából, tollából. Az Új Könyvpiacban ezúttal Könyv és olvasás Norvégiában címmel jelent meg írás. Termélszetesen ott nem csökken az olvasási kedv...
A részletek itt olvashatók:
http://www.ujkonyvpiac.hu/cikkek.asp?id=224

2015. 04. 20.

A modern gyerekkönyvtár – álom?

Sokan sokféle véleményt megfogalmaztak már arról, milyen is a gyerekkönyvtárak állapota, helyzete, s vajon milyen irányba kellene fejlődni, mik a legjellemzőbb problémák. A Népszabadság újságírójának egy igazán autentikus személy, Kucska Zsuzsa gyerekkönyvtáros nyilatkozott. A részletek itt olvashatók: http://nol.hu/lap/kult/20100729-mar_nem_eleg_a_diszkolampa

2010. 08. 20.

Nyitott könyvek éjszakája Székelyudvarhelyen

Az olvasás megszerettetése, illetve az olvasás szeretetének fenntartása a célja annak az egyedülálló, érdekes kezdeményezésnek, amelyet negyedszer tartottak a hétvégén a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár szervezésében. Bővebben itt olvashatnak erről: http://maszol.ro/kultura/konyvmolyok_ejszakaja_2010_08_02.html

2010. 07. 29.

Családi Olvasás Éve 2010

Olvasásnépszerűsítő kampányt hirdet a Könyvtári Intézet. Felhívásában a szervezet arra kéri a könyvtárakat, hogy valósítsák meg együtt a „Családi Olvasás Éve 2010” jegyében megindított programsorozatot. A kezdeményezést a Magyar Olvasástársaság is örömmel támogatja, A népmese napja 2010-es központi rendezvényeit is részben ennek szellemében állítottuk össze.

2010. 07. 24.

Az olvasásnépszerűsítés módszerei

A Nyest (Nyelv és Tudomány) nemrégiben bemutatott néhány olyan mozgalmat, akciót, melyekben a cél a közös: az olvasás „varázsának” megismertetése minél szélesebb körben.
A részletek itt olvashatók:
http://www.nyest.hu/hirek/olvasasnepszerusites-avagy-ha-a-hegy-nem-megy-a-konyvtarba

2010. 07. 24.

Egyéves lett a Moly!

Egy könyvvel indult bő egy évvel ezelőtt a Moly könyves közösségi oldal, ma már több mint ötvenezer kötetet vittek fel a felhasználók. Nagy Bence fejlesztő szerint az a cél, hogy az olvasni szeretők meg tudják beszélni legutóbbi olvasmányélményeiket, beszélgessenek a könyvekről, közösségi élet alakuljon ki. Az oldalnak kilencezer felhasználója és tizenöt önkéntes szerkesztője van.
A teljes cikk az Indexen olvasható:
http://index.hu/tech/2010/06/26/az_olvasas_maganyos_tevekenyseg/


2010. 06. 17.

17th European Conference on Reading



Second announcement and call for proposals
IDEC, International Development in Europe Committee of IRA
and
BELFRA, Belgian Francophone Reading Association
have the pleasure to invite you to the
17th European Conference on Reading
which will be held in Mons, Belgium
July 31 > August 3, 2011
on the theme
“ Literacy and Diversity ”
Deadline for submissions
November 15, 2010
Information and submission form at
www.mons2011.eu/en
contact
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 317 vendég és 1 tag böngészi