Könyvtárosok ajánlják

2009. 12. 10.

Bemutatkozika a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet (Salgótarján)

Salgótarjánban 1949 áprilisában alakult meg a körzeti könyvtár, intézményünk jogelődje. Balassi Bálint nevének felvétele 1959-ben nem volt véletlenszerű, hiszen a költő rövid élete során a korabeli történelmi Nógrád megye számos településén élt. A kiadott Balassi kötetek, bibliográfiák, a Balassi műveltségi verseny, az emléktúrák mind azt bizonyítják, hogy a könyvtár igyekszik sokat tenni a költő kultuszának ápolásáért. Az intézmény már megjelenésében is közvetíti Balassi Bálint szellemét, hiszen a bejáratot Kõ Pál szobrász művész Balassi szobra díszíti.

2009. 12. 10.

2009 december - Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet (Salgótarján)

0-6 éveseknek ajánljuk:
 
Bartos Erika: Anna, Peti és Gergő: Süss fel, nap!

Méltán a legkisebbek és szüleik kedvencei Anna, Peti és Gergő, akikkel mindig történik valami. A „Süss fel, nap” című kötetben a négy évszak köré szerveződnek a mesék. Az ötfős család Szilvásváradra, a Budakeszi Vadasparkba, Szentendrére és Lillafüredre kirándul, majd – mindannyiuk örömére – meglátogat egy autómosót. Elkísérhetjük a családot a Fogaskerekűhöz is. Közben hógolyóznak, megnáthásodnak, hattyút etetnek, baracklekvárt főznek… A háromgyermekes írónő-anyuka, Bartos Erika sikere abban rejlik, hogy fordulatos és vidám történetei maximálisan megfelelnek a kisgyermekek életkori igényeinek: az ismerős szituációk biztonságérzetet adnak, lehetőséget teremtenek az őket foglalkoztató dolgok megbeszéléséhez, bátran a szereplők helyébe képzelhetik magukat – olyan, mintha róluk szólna a mese. Mindezt a kellemes érzést csak fokozzák a szerző által készített bájos, a gyermekek világát hűen tükröző illusztrációk.

 

Awdry, Wilbert – Awdry, Charles: Thomas, a gőzmozdony: válogatott mesék 10. kötet

A sodori vasútnál most sem telnek események nélkül a napok. Ezúttal a mozdonypark újabb öt tagjával ismerkedhetünk meg egy-egy kis mesén keresztül. Megtudhatjuk, hogyan jött rá a kétarcú mozdony két fele, Mighty és Mac arra, hogy civakodással nem jutnak semmire, de ha együttműködnek, nagy dolgokra képesek. Olvashatunk arról is, hogyan lett az ikermozdonyok tréfáinak célpontjából a mozdonyok példaképe Fergus, a lelkiismeretes vontatómozdony. Harvey, a darus mozdony meséje arról tanúskodik, hogy időnként jól jöhet, ha valaki más, mint a többiek. Természetesen Rusty és Molly története is tartogat tanulságokat. A könyvet óvodásoknak felolvasásra, kezdő olvasóknak önálló olvasásra ajánljuk.

 

2009. 11. 19.

Bemutatkozik a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár (Békéscsaba)

Békés Megyei Tudásház és Könyvtár (Békéscsaba)

A könyvtár az ország első megyei könyvtáraként alakult meg 1952-ben. Békés Megyei Tudásház és Könyvtár néven többcélú intézményként 2007 óta szeretettel várja jelenlegi és leendő olvasóit hagyományos és modern könyvtári szolgáltatásaival.

Részlegek: kölcsönzés, lapozgató (napilapokkal), hírlapolvasó (magazinokkal), olvasóterem, helyismereti részleg, zenei részleg, gyermekrészleg, elektronikus könyvtár, British Council, Europe Direct, e-Magyarország Pont.

Szolgáltatások: dokumentumok kölcsönzése, könyvtárközi kölcsönzés, internethasználat, irodai szolgáltatások, területi ellátás, képzések.

Elérhetőségek: www.bmk.hu, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 06-66/530-200


2009. 11. 13.

2009 november - Békés Megyei Tudásház és Könyvtár (Békéscsaba)


Gyermekeknek ajánljuk 0-6 éves korig


Szabó Magda: Ki hol lakik?
Bp.: Európa Könyvkiadó, 2008. 44 oldal

Szabó Magda régi kedves lapozgatós könyve, a „Ki hol lakik?” új köntösben, az írónő gyermek- és ifjúsági könyveit tartalmazó sorozat darabjaként jelent meg az Európa Kiadó gondozásában. A kedves állatversikéket a 2-4 éves gyerekek biztosan örömmel hallgatják, sőt szívesen mondogatják is. A kötetet Szalma Edit grafikusművész bájos, kifejező rajzai teszik még gazdagabbá.


„Hol lakik a halacska?
A lakása tavacska,
tenger, folyó, kék patak,
lenn lakik a víz alatt.

Vízben alszik, vízben kel,
vízi nótát énekel,
vízből van a párnája,
buborék a labdája.


2009. 11. 11.

Bemutatkozik a Berzsenyi Dániel Könyvtár (Szombathely)

A Berzsenyi Dániel Könyvtár

Intézményünk jogelődjének  tekintett városi közkönyvtár 1880-ban nyílt meg Szombathelyen, 1900-ban került a Vasvármegyei Kultúregyesület kezelésébe, Dr. Pável Ágoston  vezetése alatt vált rendezett közgyűjteménnyé a két világháború közötti években. 1952-ben lett megyei könyvtár és 1956-tól viseli Berzsenyi Dániel nevét. 1970-ben költözött a Petőfi Sándor utcai új székházába. Az épület címzett állami támogatás felhasználásával 2002-ben jelentősen kibővült és technológiája megújult.

A közgyűjtemény Vas Megye Közgyűlése és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működik, közel félmilliós gyűjteményével áll szolgálandó közönsége rendelkezésére. Megőrző helye a helyi kötelespéldányoknak, Vas megye archív könyvtára, és ebből adódóan Vas megye és Szombathely város helyismereti és történeti dokumentációs központja. Nemzeti kisebbségi és mozgókönyvtári központ, tankönyvtár, az  Országos Dokumentum-ellátási Rendszer szolgáltató gyűjteménye.


HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 136 vendég és 0 tag böngészi