Könyvforgatók

2018. 06. 07.

Szabó Magda

Könyvforgatók Szabó Magdával

Könyvforgatók sorozatunkban Szabó Magda vallomását olvashatják a Für Elise részletein keresztül, hogyan is vált ő író-olvasó emberré:

Szabó Magda

„Hogy anyja írói tehetségét hozta a születéssel, nem a muzikalitását, kezdetben nem volt vigasztaló kárpótlás a zenébe egyaránt szerelmes szülőknek, mert verset, szépprózát vagy tudományos műveket alkotni a férj és felesége felmenői és rokonsága egyaránt tudott, Szabók és Jablonczayak írtak pedagógiai vagy teológiai szakkönyveket, közepes értékű regényt, gyenge és kevésbé gyenge novellát, átlagon felül sikerült verseket, olykor kisasszonyok bágyadt albumaiba félrevezetően melankolikus sorokat. Apa és anya megdicsérték a kislányt, ha valami, amit éppen kitalált, meglepte vagy mulattatta őket, de szerencséjére nem csináltak belőle csodagyereket, percig se hitték, hogy a kezdetlegesen szerkesztett, de sajátos belső logikával felépített, badar üzenetet sugárzó gyerekalkotásokból a hortobágyi szél üvölt a fenyérről egy eljövendő magyar Heathcliff után, gyerektoroktól nem vett komolyan senki disszonáns és formátlan rikoltást, azt hitték, játék az is.


2018. 04. 03.

Mészáros Eszter

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Mészáros Eszter

Mészáros Eszter így vall magáról: „Tündérkönyvtáros, gyermekkönyvtáros, édesanya, hobbikertész és sok-sok dedikált könyv tulajdonosa, amolyan hétszilvafás könyvbirtokos vagyok. Könyveké, melyek a szívemhez nőttek, melyek illata belém ivódott. Könyveké, melyek írói cinkos mosollyal bízták rám soraikat, hogy olvasóit megtaláljam. Ehhez hol Könyvjelzőt (nyári olvasónapló-pályázat), hol pedig Tündérolvasókat (országos szövegértő verseny) kaptam útitársul. Meséket, betűkből és képekből, történeteket érzésekből és élményekből. Számos mosolyt, kacagást és könnyet, attól függően, hogy éppen legendagyűjtőként rovom Isztambul Héttornyának lépcsőit (Fodor Veronika: Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről), Jácint küldetésének részeseként kutatok a csendkavics után (Kertész Erzsi Panthera 2. A küldetés), vagy éppen Helka és Ciprián mellett ülve szurkolok Rumininek a Virág utcai focibajnokságon.”

Fotón: Mészáros Eszter Berg Judittal (2017. Ünnepi Könyvhét).


2018. 03. 25.

Csikós Tibor

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Csikós Tibor

1957-ben születtem Martonos-on (a volt Jugoszláviában) Iskoláimat Magyarkanizsán és Újvidéken végeztem, majd 1981-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. 1986-87 a francia kormány nyolc hónapos művészeti ösztöndíját nyertem el. Festményeimet és grafikáimat önálló kiállításon mutattam be a párizsi Bernanos galériában 1987-ben. Szabadkán laktam, ahonnan 1991-ben Budapestre költöztem. Itt tizenegy évet töltöttem, majd feleségemmel együtt Göteborgban telepedtünk le. Jelenleg Svédországban élek. Mintegy 34 önálló kiállításom volt és több mint 100 csoportos kiállításon vettem részt az Amerikai Egyesült Államokban, Csehországban, Észtországban, Finnországban, Franciaországban, Horvátországban, Indiában,(ex) Jugoszláviában, Kínában, Magyarországon, Szerbiában, Szlovákiában, Svédországban.

A Magyar Olvasástársaság Csikós Tibort kérdezte arról, milyen szerepet játszik életében az olvasás, hogyan vált olvasó emberré.


2018. 03. 27.

Kiss Veronika

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Kiss Veronika

Kiss Veronika, a nemzetközi Olvass Többet! verseny nemzetközi első helyezettje válaszolt a HUNRA olvasási szokásokkal kapcsolatos kérdéseire. Veronika 17 éves. Három testvére van: egy bátyja, egy húga és egy öccse. Szívesen foglalkozik zenével, hat évig zongorázott, és most már majdnem két éve gitározik és ukulelézik. Szeret sportolni, biciklizni és görkorizni, és már lassan tíz éve jár néptáncra. A HUNRA kérdéseire a maga praktikus stílusában így válaszolt:


2018. 02. 15.

Eckhardt Gábor

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Eckhardt Gábor

Eckhardt Gábor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola után rögtön a moszkvai Csajkovszkij konzervatóriumban kezdett tanítani. Világutazó zenész, zenetanár. Koncertezik és tanít szerte Magyarországon és Európában, valamint az Egyesült Államoktól Japánig mindenfele. 1996-ban megkapta a Liszt-díjat, 2012-ben az Artisjus Életműdíjat. Az Ars poetica helyett… című írásában megfogalmazottak minden zenetanár és általában a pedagógusok számára is iránymutatóak lehetnek: http://www.eckhardtgabor.hu/?page=aboutme/arspoetica.

A Magyar Olvasástársaság Eckhardt Gábort kérdezte arról, milyen szerepet játszik életében az olvasás, hogyan vált olvasó emberré.