Könyvforgatók

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Kovács katáng Ferenc

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát. 1982 óta él Norvégiában. Az Oslói Egyetem Média és Kommunikációs Intézetének nyugalmazott médiamérnöke. Fest, rajzol, kiállításai voltak Magyarországon, Bulgáriában, Norvégiában. Illusztrációi jelennek meg folyóiratokban, szépirodalmi kötetekben. Szerkesztő helyettese az Ághegy és a Magyar Liget c. magyar nyelvű skandináv irodalmi folyóiratoknak. 14 önálló kötet szerzője (novellák, drámák, versek). 21 mű- és szakfordítása jelent meg Magyarországon. 10 antológia szerkesztője és fordítója. Számos elismerés és díj után 2017-ben megkapta a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút műfordítói Hetedhét-díját.

HUNRA: Üdvözlöm. Az olvasóvá nevelődés folyamatáról szeretnénk kicsit többet tudni, a könyvvel kapcsolatos élményeit szeretnénk, ha fölidézné, először is, hogy mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Kovács katáng Ferenc: Az első könyvélményeket hatvan év távlatában akár már el is feledhettem volna. Igen ám, de őseim rendre felidézték gyermekkori csínytevéseimet, nevezetesen, hogy leginkább a könyvekbe szerettem firkálni. Ugyan csak kis könyvtárunk volt, de abban díszes sorozatok, amiket még ma is őrzök (Arany János összes munkái, Ráth Mór, 1885., Eötvös Károly munkái, Révai testvérek, 1909., Herczeg Ferenc munkái, gyűjteményes díszkiadás, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, 1925.). Kosztolányi Dezső Alakok című fakókék vászonkötésű novellagyűjteményében (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1929.) az ábécé betűinek írását gyakoroltam, s Molnár C. Pál grafikái mellett van benne néhány illusztrációm is, fejetlen csirke, pókhasú ember. Többnyire csak ákom-bákom, bizonytalan vonalkák, krumpli alakú körök. Így történt hát ismerkedésem a könyvvel, s felnőtt fejjel valóban illusztráltam néhány kötetet tusrajzzal, számítógépes grafikával (s bárcsak Molnár C. még visszafirkálhatna!).

HUNRA: Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Kovács katáng Ferenc: Az én gyermekkoromban, az ötvenes évek vége felé, kiterjedt családi és baráti körünkben a gyerekek három alkalommal is kaphattak mesekönyvet, név- és születésnapra, karácsonyra. Első meséskönyvem mindjárt dedikált kötet lett: Az új erdész Sipkay Barna nyíregyházi újságíró, író első és egyetlen mesekönyve a szerző rajzaival. A belső lapon ez olvasható: Kovács Ferencnek, 1956. dec. 24. Azt azért ott és akkor még nem tudhattam, hogy előszeretettel gyűjtöm majd az aláírt köteteket, sőt, az utóbbi húsz évben magam is rendszeresen dedikálom a saját írásaimat.

HUNRA: Érték az értékben. Szívesen megnézném a gyűjteményét. Vajon köztük van még az első könyv, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre? Melyik volt az?

Kovács katáng Ferenc: Az első emlékezetes könyvem akkoriban csodának számított. Egy kis fül meghúzásával a történet következő jelenete bukkant fel az illusztrációs oldalon. Minden látogatónkat megleptem vele, de el is vártam, hogy felolvassák Urbán Eszter versikéjét, miközben én előugrasztottam az új képet. „Vállán puska tölténytáska: / vadászatra megy Tamáska.” (Furfangos képeskönyv, Kereskedelmi Könyvkiadó 1956, rajzolta Németh István). Unokámra gondolva, újra kézbe véve egykori kedvencemet igencsak tanulságos dolgokat fedeztem fel benne. A borítón piros pöttyös masnis kislány tart kezében egy óriás könyvet, miközben barátságos, barna szemmel néz ki egyenesen az olvasóra. De átlapozva kiderül, hogy egy lányka sem szerepel a hat versikét s a hozzá tartozó képeket tartalmazó lapokon. Északon vagy nyugaton ilyen kötet már aligha kerülhetne a polcokra.

HUNRA: Igen, talán nálunk is ideje lenne még több figyelmet fordítani erre. Köszönöm, hogy ezt kiemelte. Mit gondol, el lehet azt mondani, hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Kovács katáng Ferenc: 1957 és 1964 között Jules Verne-köteteket kaptam sorra. A hosszú leírások, az egzotikus történetek lenyűgöztek. Ezek mellett rákaptam apám innen-onnan beszerzett és dugdosott cowboytörténeteire. Titokban és sebesen magam is végigolvastam mind. Nem lettem okosabb tőlük, és azóta sem tudok egyetlen vadnyugati filmet sem komolyan venni. Időközben pedig nagyapám az én Verne-könyveimnek esett neki. A tizenötéves kapitányt (1960), a Kétévi vakációt (1961) s a Némó kapitányt (1961) a hosszú téli estéken olvasgatta. Nem lehetett véletlen, hiszen ő a Nagy Háborúban Pólában szolgált matrózként egy hadihajón. Vernének köszönhetem, hogy megeredt a nyelve, mesélt a nagyos dolgokról. Tizenhat évesen volt egy hosszú, felnőtté érlelő nyaram. Bűn és bűnhődést, Varázshegyet, Az ifjú Werther szenvedéseit olvastam. Életre szóló, meghatározó művek. Bori Zsolt Könyvtár szakköre sok nyegle ifjoncot terelt a nyíregyházi Városi Könyvtár polcai közé. Megismertük a kulisszatitkokat, a homályos raktárakat és azt, hogy könyvtárba járni természetes, mindennapos dolog. S amikor a nyolcvanas években messze északra vándoroltunk, nem volt hová szaladni egy jó idézetért vagy adatellenőrzésre. Az első 8 év alatt, míg az akkori törvények szerint látogatóba sem térhettünk haza, a könyvek csak apránként, rokonok, barátok áldozatos segítségével jutottak ki hozzánk, s állt össze mára a kb. háromezres gyűjteményünk. A könyv jó barát, a Google csak mankó lehet.

HUNRA: Igen irigylésre méltó könyvtár lehet. Már csak ott lenni is különleges élmény. A tudáson, az élményen kívül mit jelent még Önnek az olvasás?

Kovács katáng Ferenc: Az olvasás: menedék. Gimnáziumi tanárom, Koroknay Gyula (Kiskopasz), rövid ideig osztályfőnököm is, egy alkalommal sorra kérdezett bennünket, hogy mikor, hol, milyen gyakran, s mit olvasunk. A vagányabbak büszkén hivatkoztak másmilyen elfoglaltságokra, s csak akkor olvastak, ha valamelyikük rábukkant egy pikáns könyvre. Kézről kézre adták, s falták a történetet. Én nyögtem, nyeltem, bevallottam, hogy el szoktam bújni egy-egy, a hat évvel idősebb nővéremtől vagy a felnőttektől elcsent könyvvel, és alig haladok az olvasással, mert mindig elábrándozom, magam folytatom a történeteket. Kinevettek, nem is számítottam másra. A tanárom védelmébe vett, az olvasás legfelső fokának minősítette vallomásom tárgyát. Nem gondolta, hogy olajat önt a tűzre. Ez azzal járt, hogy hetekig nem választottak be a focicsapatba. De ha egy tanár mégis betett, nem passzolták hozzám a labdát. Inkább hazakullogtam, be a sufniba egy könyvvel… Az olvasás: menedék.
Sokat nem változtam. Elülök egy könyvvel hetekig is. Beleolvasok, s néhány oldal után hiába folytatom, mert máshol jár az eszem. Csupán az az új gyerekkoromhoz képest, hogy ma le is írom a fejemben kavargó „folytatást”. Legtöbbször egész másfelé kanyarodom. S hogy ne csapjak be senkit, gyakran meghagyom az idézőjelbe tett indító gondolatot. Más tollával kezdve, már a magamét írom, s csak remélni merem, hogy az én gondolataim is eljutnak egy hozzám hasonló álmodozóhoz…
Nem szerencsés dolog nagy emberek mögé bújva magunkat fedezni. Latinovits híres szerepei után nem öltözött át civilbe, élte tovább a magára öltött szerepet. Másokat is, engem is gyakran beszippant a könyv. Nem ereszt még az utolsó lap után sem. Faulkneri hangulatban nem könnyű katedra mögé állni s a legújabb adathordozókról beszélni, vagy Filmklubot vezetve Jancsó kameramozgatásáról értekezni. „Életem társa” csak figyel, órákig, napokig, míg rá nem kérdez: Mit olvasol mostanában?
Nincs egy szabad sarka, felülete a lakásunknak. Könyvek egymás hegyén, hátán mindenütt. Olvasva, olvasatlanul. Rendetlenség a rendben. Mindig ott feledkezünk valahol. A család vagy egy kupacban olvas, vagy szétszórva a lakásban. Fiunkat sem nyúztuk soha, hogy vegyen már egy könyvet a kezébe. Inkább kivenni kellett. Focizni hívtam, viharzott a lasztiért, aztán hosszú ideig nem jelentkezett. Könyv volt a labda közelében…

HUNRA: Gondolom, ez már nem változik. Fel tudna idézni egy képet, aminek a mai napig hatása van az olvasási szokására, ami mély benyomást gyakorolt?

Kovács katáng Ferenc: Gyerekkoromban nem értettem nagyapámat. Minden télen elkérte a „hajós” Verne könyveimet, szám szerint hármat. Sosem a többi hat-hét másikat a sorozatból. Nem unalmas mindig ugyanazt olvasni? Nem mertem megkérdezni. Nálunk nem volt szokás a felnőttek dolgába ütni az orrunkat. Ma én sem járok el másképp. Rendre előszedem a kedvenc könyveimet. Részben vagy egészben újraolvasom. Az Utas és holdvilág, a Szindbád s Márai naplói folyton kéz alatt vannak. S cseppet sem csak szakmai ártalom, hogy Ibsen színműveit újra és újra elolvasom. Eredetiben vagy fordításban. Az Oslóban kétévente megrendezett Ibsen Fesztiválokról rendre írok összefoglaló esszéket, s az idézetekhez, az egyes előadásokkal való hasonlítgatáshoz rendre szükségem van az eredeti szövegekre. Talán emiatt is gyakran előkapom Robert Ferguson Henrik Ibsenről szóló életrajzát (J. W. Cappelens Forlag, 1996). Ez volt legutóbbi könyvélményem az idén nyáron. Egy szeptemberi előadásra készültem belőle.

HUNRA: Az utolsó kérdésem az lett volna, hogy melyik a kedvenc könyve, de már válaszolt is rá. Ezeken kívül van még esetleg kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Kovács katáng Ferenc: Hogy melyik az a kedvenc könyvem, melyet másoknak is ajánlanék elolvasásra? Kapásból válaszolok: Márai naplói. Nem indokolom meg, mert méltatlan vitába keverednék. Magammal is, hiszen a nyelvem hegyén volt Krúdytól a Napraforgó (már norvégul is olvasható, Kemény Kari igen jó fordításában), Szilágyi Istvántól a Hollóidő, Szávai Gézától a Múlt évezred Marienbadban. S akkor még az eszem s a szívem nem is használtam…
Sokan érdeklődnek tőlem harmincöt éve választott új hazámról, Norvégiáról. Sokat tudnék magam is mesélni, de a nagyok már mindent elmondtak az északi néplélekről. Ibsen, Hamsun, Strindberg, Kirkegård… A mai ismeretekhez ajánlani szoktam azokat az antológiákat, amiket többnyire magam állítottam össze és fordítottam skandináv szerzők műveiből, s vagy folyóiratban, vagy önálló kötetben jelentek meg Magyarországon. Rendszerint összefoglaló, eligazító esszét is írtam hozzájuk. Fiatalokat, nem slágergyanús műveket mutattam be. A nagy kiadók, profi fordítók – a biztos nyereség hiányában – ilyesmiket nem vállalnak fel. Én viszont Norvégiából szerzek pénzt a kiadáshoz, s magam „szerelemből” végzek minden ehhez kapcsolódó munkát.

HUNRA: Az ismeretségi körömben meglepődve tapasztalom, hogy egyre népszerűbbek nemcsak nálam, de náluk is a norvég, svéd könyvek és filmek. Reméljük, hogy egyre többen fogják megismerni ezeket, Köszönjük a munkáját ezen a téren, és köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Dr. Vraukóné Lukács Ilona, elnök
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2.

Tagfelvétel és tagmegújítás
Amennyiben a Magyar Olvasástársaság tagja kíván lenni vagy tagságát szeretné megújítani kérem regisztráljon vagy jelentkezzen be az online tagnyilvántartó rendszerbe!
Olvaso tars LOGO2 kicsi
olvassel logo

BANNER SZIG kicsi
 
KE

Vonalban

Oldalainkat 598 vendég és 1 tag böngészi