Sárkánylovas

A Holnemvolt Fesztivál hivatalos blogja

Fellépők 2012 - Kovács Marianna

A Tarkabarka Hölgy

"Kétkultúrájú, kétnyelvű, magyar-horvát származású ember vagyok. Kisebbségi voltom számomra annyit jelent: két kultúrát kell szolgálnom, és kétszer annyit kell tennem, hogy önmagammal elégedett legyek."

"Több évtizede gyermekkönyvtárosként dolgozom a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban. 2005-ben innen indult a Népmese Napjának ünneplése, amely országosan ünneppé vált. 2009 óta dolgozom a Magyar Olvasástársaság Tanácsában, legfőbb feladatom az Országos népmese-konferenciák szervezése. A mesemondás taníthatóságával foglalkozom, kutatom és mesélem a magyar és horvát népmeséket, mindkét nyelven.

Vallom, hogy a hagyományok, népi kultúra ismerete elengedhetetlen minden ember számára. Így a gyerekek egyik legfontosabb szellemi tápláléka a népmese.  A népmese akkor élvezhető igazán, ha hagyományos módon tárjuk a gyerekek elé. Ehhez ismernünk kell a mesemondás szabályait és a mesei nyelvezetet.  Ahhoz, hogy gyermekeink „értő fülekkel” hallgassák és élvezzék a népmesét, először nekünk kell elfogadni e műfaj máig élő jellegzetességeit."

 HOLNEMVOLT előadások:

 Cifra Miska unokája

A boldogsághoz kell egy-két társ:

Állatok, kiket egy mesehalló fül megért.

Növények, kik mindig ott nőnek, ahol szükség van rájuk.

Férfiak: férj, ki a világot egymás etetésében látja, csak nem mindegy a kanál hossza. Édesapám, ki a tréfát fegyverként hordozta. Anyai nagyapám, ki elmesélte életem madarát.

És Cifra Miska nagyapám, kinek élete végéig meggyült a baja a magyar szóval, ezért csak annyit mondott: Ez nekem cifra!

S a három királyfiam: Gergely az álmodozó. Attila, Isten ostora. Gábor a tréfafaragó.



Mirjana – Sára, a leány, aki soha nem született

A boldoguláshoz kell egy-két csoda:

Kacagás, melyből rózsa nyílik.

Könnyek, melyek gyönggyé válnak.

Emberi szó, amely mesévé keveredik.

Nők: édesanyám, ki soha nem nézett bolondnak a mesemondás miatt, igaz gyerekkoromban elvert, mikor a faluban a boszorkányt nevén neveztem.

Nagyanyáim: az apai, ki álmomba szólt, hogy menjek tőle elköszönni.

Az anyai, ki állítja, a Jóságos Isten itt felejtette, és dalolással mulattatja magát.

Leánykám, kit születése előtt elvesztettem, szeme, mint az égő parázs, haja, mint a korom, nyelve, mint a pergő rokka, és mikor mesélek, ott ül az ölemben kacagva.