Bajzáth Mária tanít, mesél és mesét hallgat. Hol Paloznakon, a Meseterápia Központban, hol az ország másik felén. Gyerekeket és felnőtteket varázsol el a mese erejével, mesepedagógiának nevezi a módszert, és hisz abban, hogy egyszer majd mindegyik iskolában mindennap mesélnek.

Hol és milyen családba születtél?
Tiszaföldváron nőttem fel, Szolnok megyében. Én vagyok a családban a legkisebb. Öten vagyunk testvérek, mind lányok. Nem voltam könnyen kezelhető kislány, szerencsére tág határokat jelöltek ki a szüleim. Ha jól tanultam, délután lehettem koszos, kócos és „sebesült”, játszhattam a fiúkkal indiánosat, építhettem bunkert, és fürödhettem a bányatóban. Kedvenc gyerekkori emlékem a hatalmas bandázások mellett, hogy ülök egy almafa ágán – egy szép hosszú ágon… – és olvasok. Rengeteget és mindenfélét. Apám szigorú, kemény ember volt, de tőlem többnyire elgyengült. Ameddig elbírt, a magasba emelt, és azt mondta, hogy én vagyok a világon a legszebb. (Világszépének lenni a magasban örök útravaló, minden lányos apának ajánlanám…) Sok erős, szorgalmas nő vett körül, a legkisebb nővérem, nagymamám és anyu szép-finom női mintákat adtak, sokat köszönhetek nekik is.

Miért éppen a tanítóképzőbe jelentkeztél?
Az óvoda végéig primadonna szerettem volna lenni, azután az iskolakezdés első napjától tanító néni. Ilyen egyszerű… Nagyon jó tanuló voltam gimnáziumban is, versenyeket nyertem, nyelvvizsgát tettem. Mindenki lebeszélt, mindenki tiltakozott, az utolsó évben szinte csak azt hallgattam, hogy: ilyen bizonyítvánnyal nem tanítóképzőbe kellene jelentkezni. Kor- és kórkép volt ez akkor (is). Számomra mégsem lehetett más alternatíva, bár minden érdekelt, elképzelhetetlennek tűnt, hogy mást csináljak. Tanítani akartam, kisgyerekeket, a világ és a betűk titkára. Mesélni, énekelni, rajzolni, játszani, felnőttként is. Csodának, kihívásnak, izgalmas kalandnak, varázslatnak láttam és látom a tanítói munkát. Számomra az iskola alsó tagozata Meseországot jelentette és jelenti, ahol a pedagógus segítségével minden diák mesehőssé válhat.

Adódik a kérdés: milyen volt az első tanító nénid, és mely könyvek határozták meg a gyerekkorodat azon a szép hosszú almafaágon üldögélve?
A tanító nénimet, Csendes Ági nénit gyerekszemmel varázslónak láttam, aki minden kérdésre tudja a választ. Igazságos volt, és következetes. Olyan módszerekkel dolgozott (valószínűleg ösztönösen, hisz akkoriban ezt nem tanították), amelyek még most is újszerűnek számítanak, differenciált, integrált, kooperált stb. A hét guzsaly aranyszösz című székely népmesegyűjtemény, az Egri csillagok és Weöres Sándor versei bűvöltek el kisiskolás koromban.

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 110 vendég és 13 tag böngészi