Népmese Hírek

2011 23 okt

2011. 10. 23.

Mesék és álmok – Az álmaim érdekesebbek, mint a nappalaim

Részletek: Kategória: Népmese Hírek; Módosítás: 2011. október 23. vasárnap, 21:22; Megjelent: 2011. október 23. vasárnap, 21:22; Írta: Hunra_Admin; Találatok: 3528

Jankovics Marcell

„A gyerek intelligenciája mindent jobban fel tud szívni.” Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke október 21-én ünnepli 69. születésnapját. A gyerekkultúráról, meghatározó gyerekkori élményeiről, a Tragédiáról, készülő mesés-álmos könyvéről és a gyerekfolyóiratokról beszélgettünk vele.

Miért ennyire fontos az ön számára a gyerekkultúra?
Talán mert nincs gyerekem. De nem ez a fő szempont: nagyon szeretem a gyerekeket, a jövőt látom bennük. Nemrégiben jártam egy óvodában, ahol harminc édes kölyökkel találkoztam. Az egyik azt kérdezte: „Te már csókolóztál?” Benne van a jövő embere! Egy nagy tapasztalat is elősegítette, hogy számomra olyan fontos legyen a gyerekkultúra. 1975-ben meghívtak a Teheráni Gyermekfilmfesztiválra, ahol a Sisyphus című filmem megkapta a nemzetközi gyerekzsűri díját. Ez engem mélyen elgondolkodtatott arról, hogy mi a fontos a művészetben. A művészben van valami gyerekes, én például a nyakkendőt csak azért veszem fel, mert a miniszterhez kell mennem délután, és legszívesebben rövidnadrágban járnék, de nem lehet.

Mely munkák vitték közelebb a gyerekek világához?
A Magyar népmesék sorozat meghatározó volt számomra, ahogy a mesekutatás is. De egyik művemről sem úgy gondolkodtam, hogy ez gyerekeknek készül. Az élet tele van rettenetes dolgokkal. Viszonylag zárt közegben mozgok én is, és amikor kimegyek az élet sűrűjébe, tele vagyok rettegéssel. Szerintem korán el kell kezdeni a felkészítést. Anyám úgy vert kiskoromban, mint a hétfenekű dobot, apám soha, megosztották a feladatot (nevet). Rabbiátus természetű anyámnak ebben igazat adtam akkor és utólag is, talán csak egyszer volt igazságtalan. Kilencéves koromban hagyta abba a verést. Aztán amikor 19 lettem, a kezembe adott egy lakáskulcsot, és azt mondta: „Ha tapintatosan viselkedsz, azt hozol föl, akit akarsz.” Ez 1960-ban történt. A baráti körömben erre nem volt példa. Tehát a neveltetésem is fontos tényező.

Mit gondol a felnőtt-, illetve a gyerekfilm viszonyáról?
A Fehérlófia bemutatója után 20-25 évvel (úgy látszik, ennyi idő alatt esett le a tantusz) a felnőttek sorra azzal jöttek, hogy nem értik, miért, de a gyerekük függővé válik e filmtől. A felnőtteknek viszont általában nem tetszik, pedig azt hiszik, hogy nekik szól. Azt szoktam válaszolni erre: „Miért lenne ez felnőttfilm, nem nektek csináltam!” A gyerekek azért szeretik nézni, mert ilyeneket álmodnak. Mágneses erő van benne, amelyet részben a tibeti lámazene varázsol hozzá. Rémes történet, de szerintem a gyerekeknek meg kell tudniuk, hogy van ilyen a világban. És a gyerekek jól veszik ezeket a történeteket. Ebből a szempontból nem foglalkozom a felnőttekkel, engem a gyerekek fognak mindig érdekelni. Igaz, többnyire olyan filmeket fogok forgatni és könyveket írni, amire a felnőttek azt mondják majd, hogy nem ilyeneket kell a gyerekeknek adni. Amikor a Csodaszarvast csináltam (Ének a csodaszarvasról – a szerk.), kedvező visszajelzéseket kaptam. Jártam az országot a filmmel, és a vetítés után a pedagógus, aki a 10–15 éves gyerekeket kísérte, általában megjegyezte: „Úgy gondolom, ez a film nem gyerekeknek való”, mire ők többnyire beüvöltötték: „De igen!” Mintegy 6 ezer gyerekkel találkoztam, és alig volt velük kapcsolatban negatív élményem. Nagyjából így épült föl bennem a gyerekközpontúság. Úgy érzem, a gyerekek segítettek engem abban, hogy ilyen legyek.

Másképp lát a gyerek?
A gyerek intelligenciája mindent jobban fel tud szívni, mint a felnőtté, mert a felnőttek feje tele van mindenfélével, többek közt előítéletekkel. A gyerek issza magába a szavakat. Apám például Pozsonyban nőtt föl, ahol a német, a szlovák és a magyar nyelv eleve adott volt. Ehhez megtanulta még a négy világnyelvet! Mi be voltunk zárva a magyar nyelvi közegbe, reménytelen helyzetben voltunk. Én úgy fogom föl a gyerek agyát, mint egy fejlett számítógépet viszonylag üres memóriával. Ez a veszélye is, hogy amit az ember beletölt, azt a gyerek felszívja, nagy a kockázata annak, hogy mivel töltjük meg. A gyerekek érzékenységét mindenképpen figyelembe kell vennünk. A „színesség” az életkor előrehaladtával csökken. Már én sem vagyok olyan „színes”, amikor nem képzőművészettel foglalkozom, mert görcsök és gátlások vannak bennem. Létezik egy olyan betegség, amit szinesztéziának hívnak. Azt jelenti, hogy valaki „színesen hall”, azaz a betűkhöz és a hangokhoz színeket rendel. Szerintem ez kiskorban természetes állapot, és normális esetben elfogy, megszűnik. Az, hogy a gyerek annyira színpompásan dolgozik, azért lehet, mert természetesen így lát. Persze hogy tetszik neki a Fehérlófia vagy a Magyar népmesék, hiszen teli van színnel, nem szürke! Ezért is furcsa, hogy a fekete-fehér Sisyphus megkapta a gyerekektől a nagydíjat.

Az Oroszlán az asztal alatt munkacímű könyve mennyire tekinthető a Jelkép-kalendárium folytatásának?
A leendő könyvem alcíme: „mesék és álmok”. Semminek nem a folytatása, illetve ha valaminek, hát annak, amit egy kisfiú mondott a Fehérlófiáról: „Azért szeretem, mert én ilyeneket álmodom.” Ennek a könyvnek is van egy ösztönös előzménye – sok más mellett. 2001-ben kezdtem leírni az álmaimat, amikor kaptam egy számítógépet, a naplóírással tanultam meg a kezelését. Azóta is naplót írok mindennap, ha esik, ha fúj. Nem a nyilvánosságnak szól, mert teleszövöm triviális elemekkel, például azt, hogy tegnap kivel beszélgettem, mi volt a téma, mindig beleírom. Az álmaim érdekesebbek, mint a nappalaim.

Eléggé félelmetesek azok az álmok, amelyeket a százhalombattai népmese-konferencián előadott!
Csak fiatalon voltak szépek az álmaim, amióta felnőttem, rémesek! Ezzel mindannyian így vagyunk, csak a többiek mélyen alszanak, én meg éberebben. Elkezdtem írni az álmaimat, aztán olvastam hozzájuk szakirodalmat, de akkor még nem tudtam, hogy meg akarom írni ezt a kötetet. Három éve foglalkozom ezzel a nagy szöveggel, aminek az egyik része típuscímek alá foglalt szöveggyűjtemény. Most az E betűnél tartok. Van adományozó, akadály, átváltozás és sok más típusú álom. A Zs betűig tart, mint zseniális. Az ember néha azt hiszi álmában, hogy valami zseniálisat talált ki, aztán amikor fölébred és le akarja írni, rájön, hogy semmi különös. Ma már csak akkor írom le az álmaimat, ha valami nagyon izgalmas történik. Ez hatalmas anyag, szelektálni kell, tényleg nem olyan fontos, hogy minden álmom benne legyen, amire emlékszem. Akartam írni a Holdról egy könyvet A Nap könyve mintájára. Ebben írtam a jobbról és a balról, amit én gondolok – mert hiszek abban, hogy a két oldal úgy viszonyul egymáshoz, mint a Nap és a Hold, a férfi és a nő. Ilyen egyszerű. Szerintem még az álmoknak is megvan az agyféltekei helye. De lehet, hogy mégsem ebben a könyvben bontom ki ezt a témát. A Hold könyvébe került volna bele, hogy a Nap és a Hold esetében milyen fontos a jobb és a bal. Tulajdonképpen több könyv íródik bennem párhuzamosan. Izgalmas kis számítógépem van!

Tényleg kész lesz jövőre a „mesék és álmok”?
Még három hétig foglalkozom azzal a könyvvel, amit a szepesszombati Szent György-templomról írok. A fotózás és a kisebb szövegek hiányoznak, de ha ez meglesz, utána nekiállok az álmoknak.

Az ember tragédiájának rajzfilmes feldolgozását mikor fejezi be?
Még hátravannak az utómunkálatok. Rajzi munka már nincs vele. 40–50 munkanap és 18 millió hiányzik hozzá. Magam nem pályázhatok a Magyar Mozgókép Alapítványhoz, amely most az eredetileg elvonásra szánt összeg dupláját kénytelen nélkülözni. Eddig a saját forrásaimat is felhasználtam a készítéséhez. 80 millió forintot tettem bele a Walt Disneynek készült filmem honoráriumától kezdve a Prima Primissima díjig, minden ilyen nagyobb pluszpénz a Tragédiába vándorolt. Ráadásul az első tíz évben egyetlen fillért sem vettem fel érte, a honoráriumomat is megtakarítottuk. Nagy elégtétel lesz, ha meg tudom csinálni ezt a filmet! Remélem, sikerül!

A gyerek- és ifjúsági filmek születésénél lesz-e érezhető hatása annak, hogy ön az NKA elnöke?
A mozgókép területe egyelőre vita tárgya. Kérdés, itt kell-e lennie az alapnál ennek a forrásnak. A filmesek azt mondják, hogy nekik nagyon fontos ez a pénz, de nincsenek pontosan meghatározva a keretek. 350 millió forint mire elég? Egyetlen film sem készülhet el belőle. Tehát el kellene dönteni, hogy mire használható. Folyóiratokat, rendezvényeket, forgatókönyveket, esetleg pici gyártás-előkészítést is lehetne csinálni belőle. Van, aki azt mondja, hogy csak a terjesztésre és a forgalmazásra kellene összpontosítani. Ezen még vitatkozunk. Most a kollégiumok stratégiát dolgoznak ki annak alapján, hogy a bizottság elfogadta az elképzeléseimet, és ennek mentén a kollégiumok is elkezdik a saját munkájukat. Most már én is részt veszek ebben. A gyerekfilm-részesedés többek között a Bálint Ágnes Műhely munkáját érintené.

Ennek van forrása?
Úgy tudom, hogy szeretnének létrehozni egy ifjúsági televíziót, de lehet, hogy nem önálló csatornaként működne. Ezt én minden erőmmel támogatom, és részt is vennék szívesen a kitalálásában. Úgy vélem, ez sokkal fontosabb, mint az, hogy játékfilmek készüljenek gyerekek számára.

A gyerekeknek szóló folyóiratok támogatásához az NKA most mintha kedvezőbben állna hozzá, mint az elmúlt években.
Igen! Ezt én nagyon komolyan veszem! Vannak kedvenceim. Úgy gondolom, a már meglévő lapokat, amelyek bizonyítottak, biztosan támogatjuk. Ilyen például a Csodaceruza vagy a Süni. Az NKA kisegítő támogatást ad programokra, tehát a működésre nem tud forrást biztosítani. Úgy érzem, a vállalkozói szemlélet ebben a szférában, ahol a jó szándékú igény érvényesül, hiányzik. A világ rossz irányba megy, és ezt a rossz irányt ellenkező irányú húzóerőkkel nagyon nehéz megváltoztatni. Talán nem is lehet.

De azért meg lehet próbálni, ugye?
Én is ezt csinálom, viszonylag sikeresen. Nem keseredem el, ha valami nem megy. 21 éve csinálom a Tragédiát. Néha, rossz éjszakákon attól félek, hogy nem érem meg a végét. Ez nem lenne jó. De bizonyos dolgokat tudomásul kell venni. Túl sok folyóirat van Magyarországon. Azt képzelem, hogy öt-hat, különböző témával foglalkozó gyermeklap elég lenne. A gyermekkorom világát Az Én Újságom című folyóirat határozta meg, de ilyen színvonalú lap ma már elképzelhetetlen…

Both Gabi

Megjelent: meseutca.hu, 2010. október 21. (http://meseutca.hu/2010/10/21/mesek-es-almok-%E2%80%93-az-almaim-erdekesebbek-mint-a-nappalaim/)

2011 16 szept

2011. 09. 16.

Népmese-konferencia Egerben

Részletek: Kategória: Népmese Hírek; Módosítás: 2011. szeptember 16. péntek, 20:24; Megjelent: 2011. szeptember 16. péntek, 20:20; Írta: Hunra_Admin; Találatok: 2848

Idén az egri Bródy Sándor Városi és Megyei Könyvtár fogadja be a VII. népmese-konferenciát. A gyerekkönyvtár vezetőjét, Luzsi Margót kérdeztük arról, hogyan készülnek az eseményre.

„Mindennapi kenyerünk a mese” – találó a címe a gyerekkönyvtár bemutatkozó programjának. Mivel készültetek a népmese-konferenciára?

Valóban mindennapi kenyerünk a mese. Rengeteg programot szervezünk gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak. Ezek mindegyike valamilyen módon a mesékre, a mesemondásra épül. Csak felsorolásszerűen néhány: van családi mesekörünk, ahol a régi fonók hangulatát tesszük át mai könyvtári környezetbe. Sárkánykörünk felnőttek számára szervezett mesekör. Táborunk a mesékre épül, itt reggeltől estig, estétől reggelig szól a mese. Óvodásaink sok oviból jönnek játékos, mesemondós együttlétekre. Iskolások tananyaghoz kapcsolódó óráit is a mesékre építjük, illetve a hagyományos mese-, történetmondás eszköztárával tesszük élővé. Számos napközis csoport mesehallgatásra jön rendszeresen. Könyvtári ünnepeink is erre épülnek. Gyermekkönyvtári módszertani műhelyünkben végzett munka eredményeként a megye számos könyvtárában élő lett a mese. Szülők, pedagógusok, érdeklődő felnőttek tanulhattak „meséül” KÚT (Képzésben Újítás és Tapasztalat) programjainkban. „Ne csak halat adj – tanítsd meg halászni az éhes embert!” – ez az elvünk. Központi könyvtárunkban, fiókkönyvtárainkban is igényt tartanak a mesélős programokra. Ezeket szeretnénk röviden bemutatni, elsősorban azért, mert mindezzel talán ötletet tudunk adni másoknak. Hiszen a mi fantáziánk is gyakran beindul mások jó ötletei láttán.

Sok családi programnak ad helyet a könyvtár

Miből áll össze a „Meselátó szemek” kiállítása, és ki válogatta a képeket?
Mint az imént elmondottakból kiderült, a mesemondás és -hallgatás gyakorlatilag mindennapos könyvtárunkban. Kolléganőim – Pauer Erika és Bálintné Fadgyas Eszter – esztendők óta fotózzák a mesehallgató gyerekeket és felnőtteket. Az ő munkáikból készül a kiállítás. Tengernyi fotóból válogatták össze, ez nem volt könnyű. Rengeteg „beszélő” képből kellett választani. Igyekeztünk teljes keresztmetszetet adni a különféle „mesealkalmakról”. Kolléganőim mindig hangsúlyozzák, hogy ők amatőrök. Ám a kiállítás mégis profi. S ez a mesehallgatók, a mesemondók és a fotósok közös munkájának, jobban mondva közös élményének köszönhető. Fantasztikus látni a képeken is azt, amit a mesélések során naponta megtapasztalok: hogy a mesehallgatók mindegyike egy egészen más dimenzióba kerül mesehallgatás közben. Korra, nemre, élethelyzetre való tekintet nélkül kicsi és nagy, szülő és gyermek, siket és halló, fogyatékkal élő és egészséges ugyanazzal a „meselátó szemmel” figyel. Látszik, hogy ott benn futnak a képek, hogy ott történik valami, látszik, hogy a mese egészen atavisztikus mélységekbe megy le. A mese képes igazán összekötni mindannyiunkat, és megmutatni, hogy ember és ember között a lélek mélyén nincs különbség. Erőt adnak ezek a képek, életörömöt sugallnak. Láthatóvá teszik azt, amiről oly sokat beszélünk: a népmesék hitelességét, s azt, hogy népmeséink valóban élni tanítanak. A képekhez pedig egy mesét választottunk „képaláírásnak”. Azt a mesét, ami arról szól, hogy a mesék az ősidőkből jöttek, és soha nem szabad elfelejteni őket.

A jelnyelvi mesélőt, Szőke Mihályt is a könyvtár mutatja be a konferencián. A nyelvi eszközök híján ez nagyszerű lehetőség arra, hogy a hallássérült, olvasni még nem tudó gyerekek is átélhessék a mese örömét. Van tapasztalatod arról, hogyan fogadták a sérült gyerekek a jelelt meséket?
Igen, van. Könyvtárunk évek óta szoros kapcsolatban áll hallássérült emberekkel. Gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. Hagyományos népmese napi rendezvényünkön is mindig jelen vannak mesélőként és „mesehallgatóként”. Szőke Mihályt egy ilyen alkalommal ismertük meg, jelnyelven mondott mesét. Fantasztikus mesemondó, hallók és siketek egyaránt hihetetlenül élvezték Mihály különleges mesélését. Ha hanggal mesélne, a legnagyobbak között tartanák számon. Több éve mesélek halláskárosultaknak. A jelnyelvi tolmács nagy segítség, hiszen vannak gyerekek, akik számára ez teszi valóban érthetővé, élvezhetővé a mesét. Ők ilyenkor ugyanúgy reagálnak mindenre, mint a halló gyerekek. Emlékszem Norbira, aki, amikor életében először jelnyelven találkozott a mesével, úgy beleélte magát a történetbe, hogy felugrott, belesújtott a levegőbe, és azonnal közbejelelt. Pontosan úgy, mint amikor egy halló kisfiú izgalmában közbekiabál. Folyik a vita a jelnyelvpártiak és -ellenzők között. Nem a mi dolgunk eldönteni, kinek van igaza. Ám vitathatatlan, hogy jelnyelv van, él, létező nyelv, emberek ezreinek „anyanyelve”. Ezeknek az embereknek, ezeknek a gyerekeknek is joguk van a mesékhez. Fotókiállításunkon látható kép siket gyermekről, aki mesét hallgat. Aligha jön rá bárki is, melyik az a fotó! És akad olyan kép is, ahol hallók vesznek rész jelnyelvi mesélésen. A képen levők egyike a mesemondót nézi, másika a tolmácsot figyeli… és átjön a mese. Egyébként ők nem tartják sérültnek magukat. Olyan emberek, akik nem hallanak. De nem sérültek.

Jókedvű közönség

A Meseszer program a Kovászna megyei Sepsiszentgyörggyel régóta összeköt benneteket. Az ő képviselőik is jelen lesznek a konferencián?
Kovászna megye Heves testvérmegyéje. Így kerültünk kapcsolatba, s a Bod Péter Megyei Könyvtárral baráti munkakapcsolatot ápol a Bródy-könyvtár. Aztán amikor 2009-ben nálunk jártak, megragadtuk az alkalmat, s az éppen akkor induló Meseszer egyik szálát nekik adtuk. De ezenkívül is sok minden összeköt bennünket. Jártunk már náluk Bébillér – családi mesekörünkkel az ő „mesés” programjuk vendégeként. A börtönprogramban is gyors segítséget kaptam tőlük, amikor hirtelen román nyelvű mesékre volt szükség. Szeretettel és kíváncsisággal várjuk kollégáinkat, nekünk is meglepetés, és remélem, igazi szakmai „csemege” lesz előadásuk.

Mi a tapasztalatod, bejárnak a könyvtárba pedagógia szakos főiskolások azért, hogy jobban megismerjék a kortárs magyar gyerekirodalmat?
Jönnek, bár kevesen. Valószínűleg a többiek más módon ismerkednek a kortárs gyermekirodalommal. Egyik nagyszerű tanáruk, dr. Kusper Judit – aki családjával együtt régi és rendszeres látogatója könyvtárunknak – komoly gondot fordít arra, hogy hallgatói legalább két-három alkalommal eljussanak hozzánk. A többi már a hallgatók kedvének és idejének a függvénye.

A Márai-program segített nektek szakmailag abban, hogy könnyebb legyen a könyvválasztás?
A Márai-program valódi jelentősége akkor mérhető fel majd igazán, ha a könyvek a könyvtárakba kerülnek, pontosabban az olvasók kezébe. Abban nagy segítség, hogy az állományunkban meglévő egy-egy példányt ki tudtuk egészíteni többre, így az olvasói igényeket is jobban kiszolgálhatjuk.

Lepkejáték - a gyerekek „repülni tanulnak” a könyvekből

Milyen a könyvtárak együttműködése? Úgy látom, a HUNRA konferenciája mindig erős lökést ad ilyenkor minden intézménynek. Kitart ez év közben is, amikor a taposómalmot hajtja minden könyvtáros?
A könyvtárosok soha nem voltak szakmai soviniszták. Mindig igyekeztünk figyelni egymásra, tudásunkat, tapasztalatainkat megosztani, egymás ötleteiből meríteni. Ha bárki segítséget kér, erre még a sok munka közepette is igyekszünk időt szakítani. És szurkolunk egymásnak, örülünk egymás sikerének. Én például nemrég fedeztem fel a mezőberényiek több mint másfél évtizedes „mesés” programját, ami elbűvöl; vagy például most nagyon boldog vagyok, hogy a mosonmagyaróvári gyermekkönyvtárral kapcsolatba kerülhettem. Ők hasonló programot terveznek, mint a miénk, s ebben talán egy hangya-lábnyomnyi szerepünk nekünk is van. Nem ismerem személyesen az itteni kollégákat, de ezúton is szeretném megbecsülésemet kifejezni. Alapvetően ez jellemző a könyvtárakra, s ebben tér és idő nem tud gátolni, s az sem, hogy ma nagyon sok nehézséggel kell megküzdenünk. A taposómalom jó szó, de most ne a negatív tartalmát nézzük. Hanem azt, hogy malom, hogy őröl, hogy szellemi asztalunkra jutó kenyerünk lisztjében bizony a könyvtárak „molnárjainak” munkája erősen benne van.

Both Gabi

Megjelent: meseutca.hu, 2011. szeptember 14. (http://www.meseutca.hu/site/index.php?lang=2&l=41&text_index=5401)