2017. 07. 06.

Meg kell tanítanunk kommunikálni a gyereket

kommunikacioKörbenézünk az utcán, a buszon, a metrón. Mit látunk? Lehajtott fejjel közlekedünk és utazunk. Ennek viszont leggyakrabban semmi köze nincs a szégyenhez vagy a szomorúsághoz. Pedig annak tűnhetne, hiszen a földet néző, maga elé bámuló emberről ezt feltételezzük. Élő párbeszédben a szemlesütés, a fej mozdulatai mind jelentéssel bírnak, hozzávéve a szánk és az arcizmaink mozdulatait is. Ha pedig ott van a kezünkben egy okostelefon, vagy valamilyen más eszköz, mindez egyből más jelentést kap. A kezünkkel, az ujjainkkal kommunikálunk, érintőképernyők, digitális billentyűzetek továbbítják a gondolatainkat, a véleményünket és az érzéseinket.

https://www.digitaliscsalad.hu/kerdesek-valaszok/meg-kell-tanitanunk-kommunikalni-gyereket/


2017. 06. 29.

„Hol jársz itt, ahol a madár se jár?” Avagy hova juthatunk el a népmesék által?

Mesepszichológia 1Földöntúli képességekkel rendelkező hősök játszótere, ahol végül boldogan élnek, míg meg nem halnak – mondaná a felnőtt a meséről, noha titkon végigizgulja gyermekével a legkisebb fiú próbatételeit az esti mese perceiben. Ráadásul ekkor még nem tudja, hogy táltos paripájára akár ő is rálelhet, és láthatatlanná tévő köpenyét is magára ránthatja, mielőtt megküzd a vérszomjas hétfejű sárkánnyal a királylány kegyeiért. Cikkünkben arra keressük a választ, hogy miért is szólítanak meg bennünket ezek a történetek, és mit hallhatunk meg, ha nyitott füllel és szívvel indulunk el az Óperenciás-tengeren túlra.

http://mindset.co.hu/hol-jarsz-itt-ahol-a-madar-se-jar-avagy-hova-juthatunk-el-a-nepmesek-altal/


2017. 06. 26.

Az Új Köznevelés tematikus száma a 200 éve született Arany Jánosról

Arany JánosAz Új Köznevelés folyóirat tematikus számot jelentetett meg a költő, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából. A folyóiratban több szerzőtől több különböző tanulmány is olvasható a témában.

Többek között olvashatunk arról, hogy írók, költők hogyan vélekedtek Arany Jánosról, illetve maguknak a szerzőknek mit jelent Arany János és költészete.

Ezen túlmenően bepillantást nyerhetünk  két tanulmány segítségével Arany János balladáinak világába, valamint ellátogathatunk azokba a városokba, ahol megfordult a költő is, sőt még a vendégköréhez is tartozhatunk.

Nem utolsósorban az egyéb érdekességek mellett pedig a nemrégiben megjelent Arany-szótárról is olvashatunk.

http://folyoiratok.ofi.hu/uj-kozneveles/lapszamok/2017-5


2017. 06. 21.

The 3 books Stanford is asking incoming freshmen to read over the summer

stanford studentFresh off the excitement of gaining acceptance into the most competitive university in America, Stanford University incoming freshmen will likely want to take the summer to relax a bit. 

Administrators at Stanford want them to continue thinking critically about complex issues. and release The Three Books program every summer to suggest books that the entire community should read and discuss. 

"The Three Books program is designed to introduce you to the experience of reading, thinking, and talking about challenging subjects as a member of Stanford's intellectual community," professor Noah Diffenbaugh wrote to the class of 2021.

Diffenbaugh, the faculty moderator of the program and a professor of earth system science, said this year's theme was on sustainability and equity.

http://www.businessinsider.com/stanford-summer-reading-list-2017-6/?IR=T/#homegoing-by-yaa-gyasi-1

 

 


2017. 06. 21.

What America's most prestigious private schools are making students read this summer

könyvborító angolThe summer months symbolize pleasure reading at its best. It's a time to indulge in the texts that are most appealing, without scrutiny: an easy beach read, a guilty pleasure, or that book you've always meant to start. 

But students at some of America's most prestigious private schools are digging into substantial works this summer. The required or suggested texts relate to politics, race and identity, and then there are some of those high school classics.

http://www.businessinsider.com/summer-reading-lists-at-private-high-schools-2016-7-2?IR=T/#the-hotchkiss-school-lakeville-connecticut-1


2017. 06. 20.

Arany János életművének és költészetének tanítása a középiskolában

Arany János Barabás 1848Március másodikán Nagyszalontán hivatalosan is elkezdődött az Arany-emlékév. A bicentenárium kapcsán Arany Jánosról mint tananyagról és megkerülhetetlen érettségi tételről kérdeztük Pethőné Nagy Csilla magyartanárt és tankönyvszerzőt, a befogadásközpontú és kompetenciafejlesztő módszer egyik hazai meghonosítóját.      

http://konyves.blog.hu/2017/06/20/arany_sulyos_kolteszetevel_a_tanarnak_es_a_diaknak_is_meg_kell_kuzdenie    


2017. 06. 20.

A Százholdas Pagony pszichológiája

Micimackó 696x464A Száz Holdas Pagonyt A. A. Milne Micimackó című könyvében egy idilli, gondtalan helyként festi le. Látszólag boldog állatok éldegélnek egymás mellett harmonikus kapcsolatban. Az éremnek viszont, – ahogy mindig, –két oldala van. Ha jobban szemügyre vesszük a szereplőket, akkor felfedezhetünk néhány igen érdekes pszichológiai jellegű vonatkozást.

Melyek ezek és vajon egyáltalán honnan erednek? Hogyan értelmezhetőek? Olvasd el cikkünket, hogy betekintést nyerj a mindenki számára ismert mese kulisszái mögé!

http://mindset.co.hu/a-szazholdas-pagony-pszichologiaja/


2017. 06. 15.

8+1 tuti könyv nyár elejére

könyvajánló nyár elejére 2017Márquez, Dylan, Havasréti, Zimbardo. Csütörtök délután Závada Pál beszédével nyílik a 88. Ünnepi Könyvhét, ahol több mint kétszáz kiadó mutatja be könyveit. Ennek apropóján ajánlunk néhány nemrég megjelent kötetet.

http://hvg.hu/kultura/20170607_X1_tuti_konyv_a


2017. 06. 15.

A Szívlapát antológia a kortárs költészetnek akarja megnyerni a kamasz olvasót

szivlapat borito cmyk85 kortárs szerző 150 verse került a Tilos az Á Könyvek gondozásában megjelent antológiába, a Szívlapátba. Péczely Dóra, a kötet szerkesztője azt meséli, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan válogatta, majd ciklusokba rendezgette a verseket, melyek némelyike aztán még a szerkesztés időszakában „szinte önálló életet élve” rendre helyet is változtatott a kötetben. Péczely Dórát a válogatás szempontjairól, a borítón szereplő tizenhatos karikáról és a kötet illusztrációiról faggattuk.

A Szívlapát versei alapvetően nem kamaszoknak íródtak, hanem olyan művek, melyek egy kamaszt valamiért megfoghatnak. 

http://konyves.blog.hu/2017/06/11/a_szivlapat_antologia_a_kortars_kolteszetnek_akarja_megnyerni_a_kamasz_olvasot


2017. 06. 11.

Romakonferencia Kaposváron

Kétnapos konferenciát szervezett április 7–8-án a Kaposvári Egyetem Roma Szakkollégiuma és a Magyar Olvasástársaság.

A cigányság világnapja alkalmából rendezett szakmai programokon elsősorban a szakkollégium hallgatói vettek részt.

Péntek este dr. Vraukóné Lukács Ilona mesélt a Felső-Tiszaháton működő könyvtárbuszos ellátásról.

Szombat délelőtt meghallgathattuk Hummelné Oláh Évát, aki „Amit a lélek kíván” – Programok, kezdeményezések roma/cigány gyerekek számára címmel mesélt esztergomi tapasztalataikról.

Deme Dóra a nyíregyházi roma szakkollégium működésének tapasztalatairól számolt be, ő mentorként segíti az ottani munkát. 
Oláh Róbert a „másik oldalt” képviselte. „De volt mag, amely jó földbe hullott.” (Márk 4,8) – Az Evangélikus Roma Szakkollégium küldetése hallgatói és dolgozói szemmel címmel mesélt élményeiről.
Nagy örömünkre előadónk volt dr. K. Nagy Emese, a hejőkeresztúri iskola vezetője, a KIP-módszer hazai meghonosítója is. Referátumában nemcsak a módszerről mesélt, de megosztotta a siker háttérben lévő tényezőket is.

A programot dr. Orsós Anna zárta, a beás nyelv szótárának, nyelvkönyvének szerzője a „kisebbik” cigány nyelv jelenéről és jövőjéről beszélt a jelenlévőknek.

 


2017. 06. 07.

Interjú Dr. Donauer Nándorral a diszlexiáról, II. rész

diszlexia olvasási zavarInterjúnk első felében megtudtuk, hogy az olvasás zavara mögött az esetek 85%-ban nem valódi diszlexia, hanem olvasási nehezítettség áll.

A Budai Gyermekkórházban neuropszichológusként dolgozó szakember legfontosabb üzenete mégis az volt, hogy az olvasás minden esetben fejleszthető megfelelő szakértő segítségével.

A folytatásból kiderül, mit lehet szülőként otthon tenni a diszlexia megelőzése, felismerése vagy a gyerekek fejlesztése érdekében.

http://mindset.co.hu/csak-a-jeghegy-csucsat-latjuk-interju-dr-donauer-nandorral-a-diszlexiarol-ii-resz/


2017. 06. 07.

Az olvasást megkönnyítő alkalmazás diszlexiások számára

diszlexiaNem sok öröme van mostanában azoknak a diákoknak, akik tanulási nehézségekkel küzdenek, és persze a tanáraiknak se. Egy kis jó hírt azért mégiscsak mondhatunk, az Office olvasást segítő eszköze megtanult magyarul és bárki használhatja arra, hogy megkönnyítse számára az olvasást. Már elérhető a Wordből és a OneNote webes változatából is, beállíthatók benne diszlexiabarát színek, betűtípusok, nagyobb térköz, szótagolás. Most már felolvasni is tud az eszköz. Azt, hogy ez jelentősen segíti a diszlexiások szövegértését tudományos vizsgálatok is igazolták. Egy videóban mutatjuk meg, hogy miként érhető el az eszköz és mire is használható.

http://tanarblog.hu/cikk/segitseg-diszeseknek


2017. 06. 07.

Az olvasás hosszú távon is fokozza az agyműködést

olvasás és agyBár sokan állítják, hogy egy-egy könyv elolvasása megváltoztatta az életüket, mostanra tudományos bizonyítékot is sikerült találni arra, hogy a regények valódi, mérhető jótékony változást hoznak létre az agyunkban. 

http://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/az_olvasas_hosszu_tavon_is_fokozza_az_agymukodest/20140107120942


2017. 05. 31.

Interjú Dr. Donauer Nándorral a diszlexiáról, I. rész

diszlexia„Habár egyre több gyerekre használjuk a diszlexia kifejezést, az esetek döntő többségében ennél mélyebb problémák állnak az olvasási zavar hátterében” – állítja Dr. Donauer Nándor, aki a Budai Gyermekkórház Epilepszia-neurológiai szakambulanciáján neuropszichológusként a gyermekek fejlesztésével foglalkozik. Interjúnk első felében kifejti mi számít valódi diszlexiának, illetve kiderül az is, hogy az olvasási zavar minden esetben fejleszthető-e.

http://mindset.co.hu/csak-a-jeghegy-csucsat-latjuk-interju-dr-donauer-nandorral-a-diszlexiarol-i-resz/


2017. 05. 30.

45 tréfás nyelvtörő a gyerkőcök kiejtésének fejlesztéséért

nyelvtörőkA nyelvtörő egy olyan – általában tréfás – kifejezés, mondat, rövid szöveg vagy vers, amelynek célja, hogy minél nehezebben lehessen tisztán kimondani. Ennek elérésére olyan egymás utáni szavakat tartalmaz, amelyek nagyon hasonló, könnyen eltéveszthető beszédhangok sorából állnak. A nyelvtörőket minél gyorsabban kell hibátlanul kimondani. 

http://www.koloknet.hu/eletmod/45-trefas-nyelvtoro-a-gyerkocok-kiejtesenek-fejleszteseert/


2017. 05. 26.

Interjú Lackfi Jánossal

lackfi janosVan szándék az emberekben arra, hogy verset olvassanak, csak meg kell találni azt a módot, ahogy képesek befogadni – ezt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában mondta Lackfi János. A költővel Rónai Egon beszélgetett.

http://www.atv.hu/videok/video-20170525-lackfi-janos


Alkategóriák